Hivatalnokok vertek agyon egy bloggert Kínában

Vágólapra másolva!
A kínai hatóságok pénteken nyomozást kezdtek, miután beszámolók szerint városi hivatalnokok agyonvertek egy bloggert egy tüntetésen. A férfi mobiltelefonjával akart videofelvételt készíteni egy demonstrációról, amikor rátámadtak.
Vágólapra másolva!

A kínai hatóságok - az ország középső részén fekvő Tianmen városában - huszonnégy városi alkalmazottat vettek őrizetbe pénteken, és több mint száz társuk ellen kezdeményeztek nyomozást egy halálra vert blogger ügyével kapcsolatban - írja a CNN. A példátlan esetet követően Csi Csongjunt, a város igazgatási hivatalának vezetőjét felfüggesztették.

A brutális verés hétfőn történt, amikor a hatóság feloszlatott egy Tianmen melletti tüntetést. A 41 éves Vej Venhua, aki egy építőipari cég vezetője volt, véletlenül keveredett a helyszínre, és mobiltelefonjával rögzítette a tömegoszlatást. A férfira közel ötven városi alkalmazott - a beszámolók szerint ellenőrök - támadt, akik súlyosan bántalmazták őt. Venhua a kórházba szállítást követően belehalt sérüléseibe - jelentette az AP hírügynökség.

Felháborodtak a kínai bloggerek

Az eset nagy felháborodást keltett a kínai internetes portálokon, több ezer honlapon és blogon tiltakoztak a kegyetlen rendőri intézkedés ellen. A megölt férfi egy interneten működő kínai hírügynökség, a Northeast News munkatársaként is dolgozott.

A portál vezetője elmondta, hogy kollégájuk elvesztése mélységesen felháborítja a teljes kínai médiát. Hozzátette, ideje lenne megfékezni a törvénnyel mit sem törődő kínai hatóságok önkényét. Venhua volt az első olyan blogger, akit a hatóságok halálosan bántalmaztak - írja a CNN.

A Tianmen környékén élő falusiak a városból érkező szemétszállítmányok ellen tiltakoztak hétfőn. A tüntetők és az ellenőrök között dulakodás tört ki, mert a helyiek megakadályozták az újabb szállítmányok lerakását.