Bush elfogadja, hogy nincs iráni atomfegyver

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

George Bush "helyesli" az amerikai hírszerzés Iránnal kapcsolatos elemzésében foglalt "következetések összességét" - közölte a Fehér Ház. A hét elején még úgy tűnt, hogy az amerikai elnök elhatárolódik a tavaly decemberi értékeléstől, amely szerint Irán 2003-ban leállította atomfegyverprogramját. Tony Fratto fehér házi szóvivő csütörtökön Washingtonban azonban azt hangoztatta, hogy Bush helyesli a következtetések "összességét". Egy másik fehér házi szóvivő nem válaszolt arra kérdésre, hogy az amerikai elnök az iráni atomfegyverprogram leállítására vonatkozó értékeléssel is egyetért-e. Eközben újabb nukleáris fűtőanyag-szállítmány érkezett Oroszországból Iránba, amely összesen 82 tonnát kap.