Vallomást tett a libériai kannibál

Vágólapra másolva!
Emberek ezreinek legyilkolását, közte élő gyermekek szívének kitépését és elfogyasztását vallotta be az Igazság és Megbékélés Bizottsága előtt az első libériai polgárháború (1989-1997) egyik legrettegettebb hadura, Joshua Milton Blahyi. A milíciavezért annak idején "Naked Butt" (Pucér Fenék) tábornokként emlegettek, mert meztelenül vezette harcba szintén pucér, vagy női ruhát viselő, kegyetlenségükről hírhedt harcosait.
Vágólapra másolva!

Blahyi, aki 1996-os váratlan megtérése óta egy bibliával a kezében járja az országot és hirdeti az igét, önszántából állt a dél-afrikai mintára létrehozott, az 1979-től 2003-ig terjedő időszak emberi jogi visszaéléseit vizsgáló történelmi igazságtétel-bizottság elé, úgymond a testület kezébe téve le a sorsát. A neoprotestáns prédikátorrá vált tömeggyilkos a bizottság előtt elmondta, hogy valahányszor seregével bevett egy várost, emberáldozatot "kellett" bemutatnia, hogy megőrizze "mágikus" hatalmát. Elmondása szerint élő gyermeket vittek elé, amelynek kitépte és megette a szívét.

"Nem tudom, összesen hány embert öltünk meg. Én személy szerint legalább 20 ezret" - vallotta a lelkész, és hozzátette, áldozataira bízza, hogy megbocsátanak-e neki. Elmondta, akkor tért meg, amikor egy nő felajánlotta neki gyermekét emberáldozat céljára. "Még véres volt a kezem a gyermektől, amikor megjelent nekem Jézus és azt kérte, ne legyek többé a Sátán szolgája" - mondta a monroviai városházán a héten tartott meghallgatáson.

Az 1970-ben született Blahyi azt állítja, hogy mágikus erejének köszönhette harci sikereit. A csata előtt meztelenre vetkőzött, így vezette harcba ugyancsak pucér vagy "transzvesztita" híveit. A még a békefenntartók által is rettegett sereg "tábornokai" olyan neveket viseltek, mint Gyilkos Rambó, Terminátor, Őserdei Gyilkos, Háborús Főnök III., Sem-anyám-sem-apám, Fuck-me-quick vagy éppen Bébikiller. A tizenéves katonák egy része anyaszült meztelenül, mások női parókában, női ruhában harcoltak annak az oldalán, aki megfizette őket.

Pucér Fenék most az evangelikál - neoprotestáns - szekta lelkipásztorává vált, a békét és a megbékélést prédikálja. Mindenesetre prédikációinak hangfelvételét darabonként 20 dollárért árusítja, állítólag azért, hogy a bevételből iskolát létesítsen olyan egykori harcosoknak, mint ő maga is.