Vágólapra másolva!
Elvesztette Romano Prodi olasz kormányfő a bizalmi szavazást a szenátusban, ezért benyújtotta lemondását Giorgio Napolitano köztársasági elnöknek.
Vágólapra másolva!

156 támogató szavazatot kapott Prodi a csütörtök esti szavazáson, 161 szenátor azonban ellene voksolt, egy pedig tartózkodott. A bizalmi szavazás megnyeréséhez 160 szavazatra lett volna szükség. Prodi benyújtotta lemondását.

Várható volt a húsz hónapja hivatalban lévő balközép kormány kudarca, miután a Demokratikus Unió Európáért (UDEUR) nevű kis katolikus párt kilépett a kormánykoalícióból, megfosztva azt csekély szenátusi többségétől.

Az UDEUR a hét elején vált ki a kormánykoalícióból és vonta meg támogatását a Prodi-kormánytól. Ennek előzménye, hogy a párt vezetője, Clemente Mastella lemondott a múlt héten igazságügyi miniszteri posztjáról, mert vizsgálat indult ellene és felesége - Campania régió közgyűlésének elnöke - ellen korrupció gyanújával.

Prodi ezek után kért bizalmi szavazást kormánya ellen a képviselőházban és a szenátusban. Az előbbiben, ahol a kormánykoalíciónak kényelmes többsége van, szerdán meg is kapta a bizalmat. A szenátusban azonban az UDEUR kilépése nyomán a kormánykoalíció elvesztette többségét.

Romano Prodi lemondásának benyújtása utánt a köztársasági elnök többféleképpen is dönthet. Egyrészt kinevezhet egy átmeneti kormányt, amely az olasz választási rendszer megreformálását kapná feladatul. Másrészt viszont felkérheti Prodit újabb kormány megalakítására, vagy pedig előre hozott választásokat írhat ki. A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint az előre hozott választásokat a konzervatív Silvio Berlusconi nyerné meg.