A Hamász hajlandó tárgyalni a Fatahhal

Vágólapra másolva!
A Hamász elfogadta Egyiptom meghívását, hogy a Mahmúd Abbász palesztin elnök vezette Fatahhal tárgyaljon - közölte Háled Mesaal, az iszlamista palesztin szervezet vezetője pénteken egy interjúban.
Vágólapra másolva!

Hoszni Mubarak egyiptomi elnök egy szombaton közlésre kerülő nyilatkozatban meghívta a két felet, hogy Egyiptomban találkozzanak. Arab médiaértesülések szerint várhatóan a Damaszkuszban élő Háled Mesaal és Mahmúd Abbász tárgyal Kairóban. A találkozó időpontját nem közölték. A Fatah egyelőre nem kommentálta a palesztin "csúcstalálkozóval" kapcsolatos értesüléseket.

Egyiptom bírálta a Gázai övezet izraeli zárlatát, amely üzemanyag- és élelmiszerhiányt okozott a palesztin területen. A Hamász fegyveresei a héten réseket robbantottak az egyiptomi-gázai határon álló falban Rafahnál, ahol palesztinok ezrei özönlöttek át Egyiptomba vásárolni.

Mesaal közölte: nincs köze az Egyiptommal kialakult konfliktushoz, és hangsúlyozta, hogy a Hamász meg akarja osztani a legfontosabb átkelő, a rafahi ellenőrzését a Fatahhal és az egyiptomi hatóságokkal.

A Hamász tavaly júniusban vette át erővel az ellenőrzést a Gázai övezet felett. Izrael a térség határainak lezárását a Gázából izraeli célpontok ellen végrehajtott rakétatámadásokkal indokolja. Abbász a Gázai övezet feletti ellenőrzés visszaadásához, valamint előre hozott parlamenti és elnökválasztáshoz való hozzájáruláshoz köti a Hamásszal való tárgyalásokat.