Agyonlőtte két társát egy amerikai egyetemista

Vágólapra másolva!
Agyonlőtte két társát, majd magával is végzett egy diáklány pénteken az Egyesült Államok Louisiana államának műszaki egyetemén - írja a CNN.
Vágólapra másolva!

Louisiana állam Baton Rouge városában péntek reggel a helyi műszaki egyetem egyik diákja agyonlőtte két társát, majd magával is végzett. Don Kelly őrmester elmondta, hogy a segélyhívásra kiérkező rendőrök az egyik előadóteremben találták meg a három lány holttestét. "Hatalmas felfordulást okozott a lövöldözés" - mondta Kelly, aki szerint a terembe érő első rendőr még érezte a lőpor szagát.

A lövöldözés kezdetén körülbelül húsz fő tartózkodott a tantermeben. Az áldozatok és a lövöldöző nevét nem hozták nyílvánosságra - közölte az AP hírügynökség. A rendőrség szerint az egyetem hallgatói nem voltak veszélyben, a gyilkos csak a két lányra koncentrált. Indítéka még nem ismert. A hatóságok kihallgatták az előadóban tartózkodó egyetemistákat, hogy kiderítsék, mi motiválta a gyilkost - írja a CNN.