Bomba robbant egy pakisztáni nagygyűlésen

Vágólapra másolva!
A szónoki emelvény mellett robbantotta fel magát egy öngyilkos merénylő a pakisztáni Csárszadda városában tartott választási nagygyűlésen. Iszlám szélsőségesek a választások előtt minden politikai pártot megfenyegettek.
Vágólapra másolva!

Legalább húsz ember meghalt és huszonöt megsebesült egy öngyilkos merénylő támadásában szombaton Pakisztán északnyugati részében egy választási nagygyűlésen - közölte a helyi belügyminisztérium. A tájékoztatás szerint a merénylet Csárszadda városában történt az Avami Nemzeti Párt rendezvényén. A szervezet vezetője, Afrasziab Hattak, aki az egybegyűltekhez szólt, sértetlenül úszta meg a támadást.

Hamid Navaz belügyminiszter elmondta, hogy az öngyilkos merénylő a testére erősített robbanószerkezetet a szónoki emelvényhez nagyon közel hozta működésbe, ott, ahol a párt sok tisztviselője tartózkodott. A miniszter emlékeztetett rá, hogy iszlám szélsőségesek a február 18-ára tervezett parlamenti választások előtt minden politikai pártot megfenyegettek.

Tavaly december 21-én ugyanebben a pakisztáni városban, egy mecsetben történt merényletben ötven ember vesztette életét.