33 embert ölt meg egy bomba Irakban

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Legkevesebb 33-an meghaltak, 35-en megsebesültek egy öngyilkos merényletben vasárnap Bagdadtól északra, Baladban - közölte egy iraki illetékes. A tájékoztatás szerint az áldozatok polgári személyek. A pokolgépet az elkövetők egy gépkocsiban rejtették el, és egy katonai ellenőrzőpont közelében, egy piac mellett lépett működésbe.

Ez volt az idei év egyik legsúlyosabb merénylete Irakban. A robbanás előtt néhány órával érkezett az iraki fővárosba Robert Gates amerikai védelmi miniszter. Gates a szükségesnek tartott csapatlétszámról fog egyeztetni David Petraeusszal, az Irakba küldött amerikai erők főparancsnokával.