Csökkentenék a menekülttáborok számát Kenyában

Vágólapra másolva!
Az ENSZ szerint túl sok menekülttábor van Kenyában, amely megnehezíti a nemzetközi segélyek elosztását. A világszervezet a hatékonyabb működés érdekében ezért több tábort összevonna - írja a BBC. 
Vágólapra másolva!

Az ENSZ becslése szerint több mint 600 ezren hagyták el otthonukat Kenyában a választások után kitört zavargások során. A világszervezet sürgősségi segélyalapjának vezetője szerint a menekültek fele ideiglenes táborokban él, a többiek pedig szétszórva rokonoknál húzták meg maguk. John Holmes elmondta, hogy a kenyai politikai válság még nem tekinthető megoldottnak - írja a BBC.

"A helyzet kritikus" - figyelmeztetett Holmes, aki háromnapos kenyai útja során meglátogatta az ország nyugati részén fekvő Rift-völgy táborait. A menekültek jelenleg 300 táborban élnek országszerte, és a diplomata szerint ez szétforgácsolja az erőforrásokat. "Csökkentenünk kell a táborok számát, hogy jobban el tudjuk osztani a segélyszállítmányokat" - közölte Holmes Helsinkiben.

Az ENSZ 42 millió dollárt (7,5 milliárd forint) gyűjtött a kenyaiak megsegítésére, amelynek felét már felhasználták. Kofi Annan volt főtitkár közben Nairobiba utazott, hogy közvetítsen az ellenzék és Mwai Kibaki elnök között. "Remélem, a héten végre megállapodnak a felek" - mondta.

A december végén kitört lázadások során eddig több mint ezren vesztettél életüket.