Nem támogatták a magyarok Ficoék visszafogadását

Vágólapra másolva!
A magyar tagpárt tiltakozása ellenére helyreállították a Smer szlovák kormánypárt ideiglenes tagságát az Európai Szocialisták Pártjában. A párt tagságát 2006-ban azért függesztették fel, mert koalícióra lépett a radikális Ján Slota vezette párttal.
Vágólapra másolva!

Helyreállították a Smer szlovák kormánypárt ideiglenes tagságát az Európai Szocialisták Pártjában (ESZP) - közölte az MTI-vel csütörtökön a szocialista EP-frakció egyik alelnöke. A döntés ellen csak a magyar, a francia és a belga tagpárt szavazott.

A Robert Fico vezette Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) nevű pártnak ideiglenes tagságát 2006-ban függesztették fel, mert a párt kormánykoalícióra lépett a radikális Ján Slota vezette Szlovák Nemzeti Pártjával (SNS). A csütörtöki ESZP-elnökségi ülésen úgy döntöttek, hogy a Smer ideiglenes tagságát helyreállítják.

A teljes jogú tagságot jövőre kaphatja meg a párt. Addig azonban szocialista EP-frakció szoros figyelemmel kíséri a szlovák kormánypárt tevékenységét, különös tekintettel a kisebbségi jogok tiszteletben tartására.