Kanada náci háborús bűnöst adott ki Olaszországnak

Vágólapra másolva!
Kiadták hétfőn a kanadai hatóságok Olaszországnak a "bolzanói rémként" ismertté vált egykori SS-börtönfoglárt, akit kegyetlenkedései miatt háborús bűncselekmények elkövetése címén ítéltek életfogytig tartó börtönbüntetésre.
Vágólapra másolva!

A jelenleg 83 éves egykori náci tisztet, Michael Seifertet Vancouverből Torontóba szállították, majd ott egy katonai repülőgépre ültették, amely szombaton reggel érkezik Rómába. A foglyot onnan egy nápolyi katonai börtönbe szállítják. Bartolomeo Costantini katonai ügyész szerint korára való tekintettel az elítélt házi őrizetben is letöltheti büntetését, amennyiben ezt kérni fogja, és egyáltalán akad valaki, aki őt befogadja.

Seifert a II. világháború idején az észak-olaszországi Bolzano mellett létesített börtöntáborban teljesített szolgálatot. Az olasz igazságügyi szervek tanúvallomásokkal alátámasztott vádjai szerint Seifert 18 rendbeli gyilkosságért felelős, ezen kívül számos foglyot kegyetlenül megkínzott. Olaszországban ezért 2000 novemberében távollétében életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték.

Seifert 1951 óta élt Kanadában, bevándorlásakor elhallgatta náci múltját.