Végleges tűzszünetet köttetett Ugandában

Vágólapra másolva!
Több mint húszévi polgárháború után a hét végén végleges tűzszünetet kötött egymással az ugandai kormány és az Úr Ellenállási Hadserege (LRA) elnevezésű lázadó szervezet.
Vágólapra másolva!

A szudáni Dzsubában zajló tárgyalásokon született tűzszüneti egyezmény 24 órával azután lép majd életbe, ha mindkét fél aláírja a békemegállapodást, amelynek értelmében a lázadók kormányzati és diplomáciai posztokat kaphatnak, illetve betagozódhatnak a fekete-afrikai ország hadseregébe.

A kampalai kormány és az LRA vezetői 2006 augusztusa óta folytatnak béketárgyalásokat, amelyek az elmúlt héten gyorsultak fel, miután a kormány ultimátumszerűen február 28-ig adott időt a háború lezárására.

Kampalában kedden jelentették be, hogy a kormány elfogadta az LRA egyik legfőbb követelését, így a lázadók háborús bűntettekért felelős vezetőit Ugandában állítják bíróság elé, figyelmen kívül hagyva a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) ellenük kiadott elfogató parancsait. Pénteken pedig megállapodtak a felek a polgárháború sújtotta térségek újjáépítéséről, illetve a lázadók beilleszkedéséről.

A Joseph Kony vezette LRA egy keresztény "istenállam" ugandai létrehozásáért harcolt. Az ország északi részén dúló brutális konfliktusban tízezrek haltak meg és mintegy kétmillió ember menekült el otthonából az erőszakcselekmények miatt. A polgárháború kegyetlenségére jellemző volt, hogy a lázadók két évtized alatt mintegy 25 ezer elrabolt gyermeket is hadra fogtak. Toborzási, kiképzési és harci taktikájuk következtében számtalan gyermek halt meg vagy szenvedett fizikai és mentális sérülést.

Az ICC Joseph Kony és az LRA négy másik vezetője ellen adott ki elfogató parancsot a polgári lakosság ellen elkövetett atrocitások, nemi erőszak, csonkolások és gyilkosságok vádjával.