Szomáliai célpontokat bombáztak az amerikaiak

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Az amerikai hadsereg légicsapást mért dél-szomáliai célpontokra. Ismert terroristák feltételezett búvóhelye ellen hajtottak végre előkészített légitámadást - mondta egy magas rangú amerikai katona. Egyelőre nem tudni, hogy a támadásnak vannak-e áldozatai. Azt sem tudni, hogy az akcióban milyen típusú fegyvert vetettek be, és egyelőre túl korai lenne megállapítani, mekkora kár keletkezett, hány ember sérült vagy halt meg a támadásban. Szomáliai tisztviselők és szemtanúk szerint az iszlamista felkelők elleni támadás során két rakéta csapódott egy összetákolt épületbe Dél-Szomáliában, 220 kilométerre Kismayo kikötőjétől. Az elmúlt 14 hónap folyamán ez volt a negyedik amerikai légicsapás Szomáliában.