Európát fenyegeti új felvételén bin Laden

Vágólapra másolva!
Újabb hangfelvétellel jelentkezett szerdán Oszama bin Laden. Az al-Kaida vezér ezúttal Európát fenyegette büntetéssel a Mohamed-karikatúrák miatt.
Vágólapra másolva!

Büntetést helyezett kilátásba az Európai Unió számára a Mohamedet turbán helyett bombával a fején ábrázoló, a közelmúltban dániai és más európai lapokban is újraközölt gúnyrajz miatt Oszama bin Laden.

Az újságok múlt hónap közepén jelentették meg ismételten a karikatúrákat, egy nappal azután, hogy a dán rendőrség őrizetbe vett három embert, akik az eredetileg 2005 őszén megjelent Mohamed-karikatúrák egyik rajzolójának meggyilkolására készültek. Az újságok azt kívánták jelezni az egyik gúnyrajz újbóli leközlésével, hogy történjék bármi, kiállnak a szólásszabadság mellett.

A karikatúrák megjelentetése az iszlám elleni "új keresztes háború" része, amelyben a római katolikus egyházfő is jelentős szerepet játszik - mondja a bő öt perces felvételen bin Laden. A terroristavezér ezután fenyegeti meg válaszlépésekkel az európaiakat. "Próbára teszitek a muszlimokat (...) a választ látni fogjátok, de hallani nem. Anyáink veszejtsenek el bennünket, ha nem kelünk fel az Allah üzenetét közvetítő (Mohamed próféta) védelmében".

A hangfelvételt - Oszama bin Laden egy kalasnyikovos képével együtt egy olyan iszlamista holnapra töltötték fel, amelyen korábban is jelentek már meg al-Kaida-közlemények, és amelyen szerepel a terroristahálózat médiarészlegének, az asz-Szahabnak a logója.

Ha valóban bin Laden hangja hallható a felvételen, ez volt az első üzenete ebben az évben. Utoljára december 27-én tett közzé egy hangfelvételt, amelyen jórészt Irakról beszélt, egyúttal szokatlanul komolyan fenyegetve Izraelt.