Gyerekeket fertőztek meg HIV-vírussal Kirgizisztánban

Vágólapra másolva!
Vádat emeltek tizennégy egészségügyi dolgozó ellen Kirgizisztánban, mert állítólag gyerekeket fertőztek meg HIV-vírussal. A megvádolt orvosok, ápolónők gondatlanul, injekciók beadása és vérátömlesztés közben fertőzték meg betegeiket. A nemzetközi segélyszervezetek szerint az országban gyakoriak a hasonló esetek, mégsem jelentik be a szülők.
Vágólapra másolva!

A biskeki főügyészség szerint a dél-kirgizisztáni Os körzetében 41 kisgyereket és nyolc felnőttet fertőztek meg HIV-vírussal injekciók beadása és vérátömlesztés közben egészségügyi dolgozók. A vádlottak, akik között orvosok, ápolónők és kórházi vezetők is vannak, műhiba és foglalkozás körében elkövetett gondatlanság miatt 5 és 10 év közötti börtönre számíthatnak. A BBC jelentése szerint a szomszédos Kazahsztánban tavaly 21 egészségügyi dolgozót ítéltek szabadságvesztésre szintén azzal a váddal, hogy HIV-vírussal fertőztek meg 150 gyereket.

Az egészségügyi botrány sokkolta Kirgizisztánt. Az ország déli részén több száz gyereket és anyát vizsgáltak meg azóta, hogy az első HIV-fertőzéses esetek júliusban napvilágra kerültek. Hivatalos források szerint a fertőzés kiindulópontját nehéz beazonosítani, mert az első kisgyermek, akinek szervezetében kimutatták a HIV-vírust, tizenkétszer volt kórházban a különböző egészségügyi intézményekben. A BBC úgy tudja: a vizsgálat kezdete óta legalább 30 másik gyerekről bizonyosodott be, hogy HIV-pozitív és folyamatosan újabb és újabb eseteket regisztrálnak.

A hivatalos statisztikák szerint az 5 milliós Kirgizisztánban körülbelül 1500 HIV-fertőzött él: ez 15-szörös növekedés a 2002-es adathoz képest. A fertőzések mostani tömeges előfordulását zavart titkolózás övezi. A többségében muzulmánok lakta és mélyen vallásos közép-ázsiai térségben a HIV-fertőzés szégyenbélyegnek számít és a családok minden lehetséges eszközzel védik fertőzött gyerekeiket a nyilvánosságtól. Egy nemzetközi segélyszervezet Kirgizisztánban dolgozó alkalmazottja szerint rendkívül gyakoriak a tömeges kórházi fertőzések, de ezek java részét be sem jelentik.