Tibetet is említette húsvéti üzenetében a pápa

Vágólapra másolva!
Húsvéti üzenetében a béke és a közjó megőrzéséért szólalt fel vasárnap XVI. Benedek pápa, aki a Közel-Keletet, Irakot, Afrika egyes vidékeit és Tibetet emelte ki külön a világ térségei közül. XVI. Benedek - szokás szerint - magyarul is köszöntötte a híveket.
Vágólapra másolva!

Az eseményre tízezrek gyűltek egybe esernyők alatt a Szent Péter téren, köztük magyar zarándokok is. A pápát baldachin védte, de a bíborosok, a diplomaták és a ministránsok bőrig áztak, a pápa talán ezért is kezdte el és fejezte be korábban beszédét.

A katolikus egyházfő 63 nyelven, köztük magyarul is köszöntette a híveket a húsvét, a kereszténység legnagyobb ünnepe alkalmából. "Krisztus feltámadott, Alleluja" - hangzottak szavai magyarul.

XVI. Benedek "aktív elkötelezettséget" kért az igazság mellett "azokon a területeken, amelyeket konfliktusok borítanak vérbe, és mindenhol, ahol az emberi méltóságot lábbal tiporják". Külön megemlítette a Szentföldet, Irakot, Libanont, az afrikai Dárfúrt és Szomáliát, végül Tibetet, s arra buzdított, hogy keressenek megoldást a közjó és a béke megőrzésére.

A pápa elítélte az igazságtalanságot, a gyűlöletet és az erőszakot. "Ezek azok a csapások, amelyek az emberiséget sújtják a bolygó minden pontján, de gyakran nem vesznek róluk tudomást vagy szándékosan leplezik őket; sebek ezek, amelyek kínozzák számos testvérünk és nővérünk lelkét és testét" - mondta a pápa. Az üzenetet 67 ország televíziós állomásai közvetítették élő adásban.

XVI. Benedek vasárnap XV. Benedek (1914-1922) miseruháját viselte. XV. Benedek "békepápaként" vonult be a történelembe, mert sürgette, hogy az I. világháborúban rendeljenek el fegyvernyugvást, a népek pedig béküljenek meg. XV. Benedek "értelmetlen vérfürdőnek" tartotta a háborút.

A megerőltető húsvéti szertartások végén a pápa már ismét derűsebbnek tűnt. A húsvéti virrasztáson is részt vett, de a nagypénteki processziót, amelynek során felidézték a keresztet cipelő Jézus Krisztus menetét a halálba, csak egy közeli dombról figyelte: a kereszt cipelésére három stáción keresztül nem vállalkozott. XVI. Benedek április 16-án tölti be 81. életévét.

Vasárnapra virradóra a Szent Péter székesegyházban megkeresztelt hét felnőttet, köztük egy volt muzulmánt is. Az Egyiptomból származó Magdi Allam Olaszország egyik legismertebb újságírója, a Corriere della Serának dolgozik. Az 55 éves férfi élesen bírálja az iszlám szélsőségeit, kiáll Izrael mellett, s ezért rendőri védelem alatt is állt.
Allam áttérése a keresztény hitre jól őrzött titok volt, a Vatikán csak egy órával a mise előtt adta közre a hírt. Konzervatív muzulmánok halállal büntetendőnek ítélik az iszlám hit elhagyását.