Felrobbantották Irak egyik legnagyobb olajvezetékét

Vágólapra másolva!
Súlyosan megrongálódott Irak egyik legfontosabb olajexport-vezetéke. Pokolgéppel robbantották fel szabotőrök. Közben rakétatámadás után hatalmas tűz ütött ki Bagdadnak abban a kerületében, ahol az amerikai nagykövetség és a legtöbb iraki kormányhivatal van.
Vágólapra másolva!

Szabotőrök robbantották fel csütörtökön reggel Irak egyik legnagyobb olajexport-vezetékét az ország déli részén - jelentette be a Southern Oil Company illetékese. A névtelenséget kérő tisztségviselő szerint a vezeték alá pokolgépet helyeztek, súlyosan megrongálva azt.

A merénylet komoly csapást jelent az iraki nyersolajexportra, mert ez a vezeték egyike annak a két legfontosabbnak, amelyek a déli terminálokra szállítja az olajat. Becslései szerint a Bászrán keresztül exportált olaj esetében a szokásos mennyiség egyharmadának veszteségével kell számolni. Irak februárban naponta 1,54 millió hordó olajat exportált Bászrából.

Bagdad megerősített "zöld zónájában" csütörtökön nagy kiterjedésű tűz ütött ki, miután fegyveres csoportok rakétatámadásokat hajtottak végre - közölték amerikai és iraki illetékesek. Ebben a kerületben található az amerikai nagykövetség és a legtöbb iraki kormányhivatal. A "zöld zóna" ellen az elmúlt napokban többször is intéztek hasonló támadást különböző iraki fegyveres csoportok, szerdán a lövések három amerikait megsebesítettek.

Eközben csütörtökre virradóra negyvennégy halálos áldozata volt az iraki reguláris hadsereg és a síita milíciák között kitört harcoknak Kút síita városban - közölte a helyi rendőrfőnök. A hatósági közlemény szerint negyven lázadó és négy rendőr vesztette életét, hetvenöt síita fegyveres sebesült meg. A harcok reggelre elcsitultak, és a rendőrök ellenőrzésük alá vonták az összecsapások színhelyét.