Gyanúsan késik a választási eredmény Zimbabwében

Vágólapra másolva!
Bár vasárnapra várták a szombati zimbabwei elnökválasztás eredményét, a hatóságok visszatartják az adatokat, az ellenzék szerint azért, hogy manipulálják.
Vágólapra másolva!

Szombaton tartották az elnökválasztást Zimbabwéban, és ugyan az eredményeket vasárnapra várták, egyelőre a hatóságok nem közölték az adatokat. A 28 éve hatalmon lévő Robert Mugabe elnöknek két kihívója volt, a Mozgalom a Demokratikus Változásokért (MDC) nevű párt színeiben Morgan Tsvangirai, valamint a független Simba Makoni.

Az MDC nem hivatalos részeredményekre hivatkozva kijelentette, hogy jelöltjük, Morgan Tsvangirai győzött a választáson. Az MDC szerint a hatóságok visszatartják a választási eredményt, mert meg akarják hamisítani a jelenlegi elnök, Robert Mugabe javára.

A BBC által idézett választási megfigyelők is aggódnak az eredmények visszatartása miatt. Részben attól tartanak, hogy a csúszás tovább tüzeli a csalásról szóló spekulációkat.

Előzetesen vasárnapra ígérték a választási eredmények közzétételét. Mivel azonban estig nem ismertettek egy részeredményt sem, a fővárosban érezhetően megnőtt a feszültség. A sűrűn lakott külvárosi negyedekbe rohamrendőri és más rendfenntartó alakulatokat vezényeltek.