Hárman meghaltak a haiti zavargásokban

Vágólapra másolva!
Zavargások törtek ki az áremelkedések miatt Haitin. Az elégedetlenkedők több városban is úttorlaszokat emeltek, fosztogattak. Les Cayesben az ENSZ békefenntartóival keveredtek összetűzésbe, itt három ember meghalt. Állítólag az ENSZ-katonák lőtték le őket.
Vágólapra másolva!

Legalább három ember meghalt pénteken Haiti déli részén a második napja folyó zavargásokban. Az életkörülmények romlása miatt tiltakozó tömeg úttorlaszokat emelt, gyújtogatott és fosztogatott a Karib-tengeri ország több városában - a fővárosban Port-au-Prince-ben is.

A fővárostól 190 kilométerre délre fekvő Les Cayes-ben fegyveres összetűzésbe is kerültek az ENSZ békefenntartóival. Egy helyi rádióállomás szerint hárman haltak meg az összecsapásban. A helyi ENSZ-szóvivő egy halottról tud. A tüntetők szerint a békefenntartók lőtték le az emberejket, de szóvivő ezt nem erősítette meg, de azt közölte, hogy a békefenntartók önvédelemből nyitottak tüzet.

A 8,5 millió lakosú Haiti a legszegényebb az amerikai földrész és a karib térség országai közül, a lakosság 80 százalékának napi két dollárnál kevesebből kell biztosítania megélhetését. Az ország több éves politikai zűrzavart követően a jelenlegi államfő, René Préval 2006-os megválasztása után a közelmúltig viszonylag nyugodt időszakot élt meg. Az elmúlt hónapokban azonban felszökött az alapvető élelmiszerek ára, ami elégedetlenséget szült Préval politikájával szemben.