Négyszáz gyerekkel erőszakoskodott egy texasi szekta

Vágólapra másolva!
A texasi hatóságok közel négyszáz, elsősorban fiatalkorú lányt találtak egy vallási szekta farmján. A gyerekeket szexuálisan zaklatták és vérfertőzésre kényszerítették. A fiatalokat annyira elzárták a külvilágtól, hogy a farmot sokan most hagyták el először életükben. A szekta vezetője - más szexuális bűncselekmények miatt - már fél éve börtönben van.
Vágólapra másolva!

Közel négyszáz gyermeket helyeztek ideiglenes őrizet alá hétfőn a texasi Houstonban - közölte az állami gyermekvédő hivatal szóvivője. Darell Azar elmondta, hogy a fiatalkorúak - elsősorban lányok - mindaddig őrizetben maradnak, amíg a texasi hatóságok be nem fejezik az Egyesült Államok történetének legkiterjedtebb poligám - többnejűséget valló - szektája ellen indított nyomozásukat - írja a Los Angeles Times.

A szóvivő elmondta, hogy a hatóságoknak igen nehéz a dolguk, mivel a San Antoniótól mintegy 200 kilométerre északnyugatra fekvő Eldorado város melletti Yearn For Zion (Vágyakozás Cion után) nevű farmon talált közösség igen elzárkózva élt a külvilágtól. "Épp ezért nehéz őket kihallgatni" - közölte Azar, aki azt is elmondta, hogy a gyerekeket nyugodt, családias környezetben helyezték el.

A farmon élők közül volt, aki most érintkezett először a külvilággal - írja a Los Angeles Times, amely szerint a fiatalokat szexuálisan zaklatták, vérfertőzésre kényszerítették, és megfélemlítették. "A nők úgy éltek ott, akár a korai amerikai telepesek, a szekta vezetői sose engedték ki őket a farmról" - mondta Azar, aki a nyomozás eredményességére hivatkozva egyéb információt nem közölt. Az amerikai lap úgy tudja, eddig egy személyt vettek őrizetbe a texasi farmon történtek miatt.

40 feleséggel az élen

A nyomozás az után kezdődött meg, hogy egy ott élő 16 éves lány panaszt tett nemi erőszak miatt. A feljelentés szerint a lánynak nyolc hónapja - 15 évesen - gyermeke született egy 50 éves férfitól, akivel házasságot is kötött. A texasi törvények értelmében a 16 évnél fiatalabb lányok még szülői engedéllyel sem köthetnek házasságot.

A szekta a mormon egyházból kivált, magát az Utolsó Napok Szentjei Jézus Krisztus Fundamentalista Egyháza néven ismert, poligámiát hirdető közösség követői alapították és tartották fenn 2003 óta. A vallási csoport vezetője, a magát prófétának tekintő Warren Jeffs jelenleg börtönben van: tavaly novemberben nemi erőszakban való bűnsegédlet címén 10 évi börtönre ítélték, miután arra kényszerített egy 14 éves lányt, hogy menjen férjhez 19 éves unokatestvéréhez. Az állítólag 40 feleséget tartó Jeffs, akit 2006 októberében Las Vegasban fogtak el, előzőleg szerepelt az amerikai szövetségi nyomozó iroda (FBI) által felállított legkeresettebb személyek tízfős listáján.