Kenyér és béke a választási matek titka

Meg lehet jósolni a választások eredményét egyszerűen statisztikák alapján? Egy amerikai kutató szerint igen. Képletének szépsége, hogy a lehető legalapvetőbb emberi igényekre épít, összesen két tényezőt vesz figyelembe. Douglas Hibbs szerint csak két dolog érdekli a választókat: hogy legyen pénz és béke. A modell 14 amerikai elnökválasztásból 12-nél nem hibázott.

Aki olvasta Isaac Asimov Alapítvány-regényeit, annak nem szokatlan az alapgondolat: míg az egyes emberi lények viselkedését képtelenség megjósolni, annyira bonyolultan, már-már véletlenszerűen működnek, addig igazán nagy létszámú emberi csoportok viselkedését már valamelyest lehet modellezni matematikailag. Ugyanígy, ahogy a térben mozgó egyes részecskék mozgása tartalmaz véletlenszerű elemeket a kvantumelmélet szabályainak megfelelően, addig nagyszámú részecskével már elég jól lehet dolgozni. Asimov ezt úgy hívta, pszichohistória, és arra használta fel tudományos-fantasztikus regényeiben, hogy több száz évre előre felrajzolja az emberiség jövőjét.

A politikai-történelmi matematika itt még nem tart, és persze valószínűleg nem is fog soha. De az 1980-as évek eleje óta egyre kifinomultabb és főként pontosabb egyenletek vannak arra, hogy megjósoljunk (pontosabban modellezzünk és megmagyarázzunk) olyan dolgokat, mint például hogy ki fogja nyerni idén novemberben az amerikai elnökválasztásokat. A legfigyelemreméltóbb ezekben az egyenletekben pedig nem az, hogy milyen elképesztően komplikáltak, ahogyan az ember várná - épp ellenkezőleg, a legjobban az szúr szemet, hogy mennyire egyszerűek.

Akik politikával foglalkoznak, általában azt szokták gondolni, hogy egy párt sikere a választásokon rengeteg különböző dologtól függ: ilyen a gazdaság helyzete, a miniszterelnök-jelölt vagy elnökjelölt személyisége, a pártok képessége arra, hogy a választás napján elcsalogassák szavazóikat az urnához, a bizonytalan, ingadozó szavazók kiszámíthatatlan hangulata stb. A jelenleg ismert, használt és tesztelt matematikai modellekben azonban az a legérdekesebb, hogy általában csak egy-két tényezővel dolgoznak, mintha a választási eredmények alakulását csak egy-két dolog befolyásolná.

Kenyér és béke

"Dehogy. Sok minden számít. A modell lényege az, hogy azonosít kettő - illetve valójában csak egy - olyan dolgot, ami állandóan jelen lévő és meghatározó szempontként jelenik meg a választási végeredményben" - magyarázza az [origo]-nak Douglas Hibbs, az egyik legismertebb matematikai modell atyja, aki kutatóként dolgozik a Cefos nevű svéd intézetben, korábban pedig a Harvardon és az MIT-n tanított politikát, közgázt és statisztikát. "Ezt a két dolgot én úgy hívom, hogy kenyér és béke."

Hibbs modellje, ami sikeresen megjósolta az utolsó 14 amerikai elnökválasztásból 12-nek az eredményét (részben visszamenőlegesen), két adatra épít: a nettó személyi jövedelem átlagos növekedése a politikai ciklus alatt (ez a kenyér), illetve, hogy hány amerikai katona halt meg olyan háborúban, amelyet az Egyesült Államok közvetlen, saját magát ért provokáció nélkül, maga kezdeményezett (mint például Korea, Vietnam vagy Irak) - ez pedig a béke. A modell jellemzően 1 százalék körüli mértékben téved csak, ami elég megdöbbentő lehet, ha azt gondoljuk, olyan szempontok is bejátszanak a végeredménybe, mint például a jelöltek személyisége.

(A Hibbs-modell egyébként nem teljesen eredeti. Ray Fair, egy yale-i közgázprofesszor klasszikus, 1980-ban készült modelljét finomítja: az még egyszerű GDP-növekedéssel és az inflációs mutatóval dolgozott, de 1980 óta az 1992-es és 1996-os választást nem számítva ez is mindegyiket jól látta előre.)

Hogyan működik pontosan a modell? Hibbs abból a közhelyből indul ki, hogy a választói hangulatot döntő mértékben a pénztárca vastagsága határozza meg. Vagyis a kormányon lévő párt, ha elég jól zakatol a gazdaság, nehezen bukhat meg, kivéve, ha valami igazán nagy baj van - például amerikai katonák halnak meg száz- vagy ezerszámra egy messzi háborúban, ami nem közvetlenül honvédő harc.

100 katona = -5 százalék

A modell szerint minden egyes százalék növekedés a nettó személyi jövedelemben az elnök politikai ciklusa alatt mintegy 3,6 százalékkal növeli meg a következő választáskor várható szavazatot, a 46 százalékban megállapított konstans érték felett. A választás közelében tapasztalt jövedelemnövekedés többet számít, mint a ciklus legelején regisztrált. Viszont minden egymillió lakosonként mért száz halott amerikai katona kb. 5 százalékkal csökkenti a kormányzó párt várható eredményét.

Utóbbi jól megmagyarázza, miért győzte le a republikánus Dwight Eisenhower a demokrata Adley Stevensont 1952-ben, a szintén demokrata Harry Truman által kezdeményezett koreai háború derekán, noha Amerika nagy, világháború után gazdasági fejlődésének legszebb pillanatait élte éppen. Vagy hogy miért verte meg a republikánus Richard Nixon a demokrata Hubert Humphrey-t 1968-ban, amikor már katasztrofálissá vált a helyzet Vietnamban (amit a szintén demokrata John Kennedy és Lyndon Johnson kezdeményezett, aláásva szegény Humphrey esélyeit). Ez az a két választás 1952 óta, ahol a választási végeredmények leginkább eltérnek attól, amit a csak gazdasági adatokat használó, legegyszerűbb matematikai modell jósolt - méghozzá a háború miatt. Más szóval a modell igazából egyismeretlenes, leszámítva a háborúk kivételesen nagy torzító hatását: ha jól élnek az emberek, nem váltják le a kormánypártot.

"Ha nem avatkoznak bele a koreai és a vietnami háborúba, a választásokat megelőző gyors jövedelemnövekedés a Fehér Házban tartotta volna a Demokrata Pártot 1952-ben és 1968-ban" - állítja Hibbs. Szerinte az 1964-es és 2004-es választások eredményét (amikor a demokrata Lyndon Johnson és a republikánus George Bush a háború ellenére is ismételni tudott) azért nem befolyásolták döntően a katonai vereségek, mert akkor még se Vietnam, se Irak nem tartott olyan régóta, és viszonylag alacsonyak volt az amerikai veszteségek.

Ennyire egyszerű volna tehát a dolog? Milyen ütemben nő az emberek jövedelme? "Kipróbáltam húsz különböző, viszonylag jól modellezhető tényezőt ezeken kívül, és igazából egyik sem tett hozzá semmi lényegeset. De nézze, ha belegondol, ez a két, illetve valójában csak egy faktor elég sok mindent magába foglal, például az adózást is" - fejtegeti Hibbs. "Egy dolgot szeretnék még beletenni, amit mi Amerikában úgy hívunk, családi értékek: abortusz, vallás stb. Azt hiszem, ez volna a harmadik fontos tényező. Sajnos semmilyen szisztematikus módszert nem ismerek a mérésükre. Mindenesetre a modell így is működik, nem?"

Idén befuccsolhat a választási matek - túl sok a változó

A modell egyedül 1996-ban és 2000-ben döglött be. Hibbs szerint az 1996-os választást azért rontotta el, mert képtelenség lett volna matematikailag modellezni Bill Clinton személyiségét: a demokrata Clinton katasztrofális négy év után tönkreverte a republikánus Bob Dole-t, amire senki nem számított - a modell itt majdnem 5 százalékkal lőtt mellé. "A természet bonyolult dolog" - szerénykedik a kutató.

Demokrata győzelmet jósol Hibbs

Ami a 2008-as választásokat illeti, a Hibbs-modell demokrata győzelmet jósol. Noha a Bush-érában nem ment rosszul az amerikai gazdaság, annyira azért jól se: 2005 második negyedéve és 2007 utolsó negyedéve között átlagosan 1,1 százalékkal nőtt a nettó személyi jövedelem, ami messze elmarad a háború utáni éra 1,8 százalékától. A modell szerint legalább 1,07 százalékos átlagos növekedés kell évente ahhoz, hogy a kormányzó párt elérje az 50 százalékos szavazati arányt. Ehhez még hozzá kell adni, hogy idén valószínűleg recesszió köszönt be (Hibbs -1 százalékkal számol 2008-ra), plusz már több mint négyezer amerikai katona esett el Irakban (Hibbs 4300-zal számol novemberre). Ezeket az adatokat használva a modell 46-47 százalékos republikánus szavazatarányt jósol novemberben, ami messze nem elég a győzelemhez.

Hibbs elismeri, hogy az idei választásokon van néhány tényező, ami tovább komplikálhatja a végeredményt, akár feje tetejére is állítva a számításokat. Az egyik, hogy a demokraták idén először vagy egy feketét, vagy egy nőt fognak jelöltként állítani: nem tudja modellezni, de úgy véli, ez inkább hátrányukra lesz, mint előnyükre. A demokraták dolgát nehezítheti az elhúzódó jelöltválasztás is, amit szintén lehetetlen volt előre látni. A másik oldalon problémát jelenthet John McCain kora (ha megválasztják, ő lesz a legidősebb amerikai elnök), illetve annak az esélye, hogy esetleg kiújul melanomája (McCain elvileg felépült a bőrrák e súlyos fajtájából, de nincs rá garancia, hogy az nem tér vissza egyszer). Ezekkel a tényezőkkel szintén nem tud számolni a modell.