Jobb körülményekért tüntettek bukaresti rendőrök

Vágólapra másolva!
Életbiztosítást, jogi segítségnyújtást és jobb munkakörülményeket szeretnének a bukaresti rendőrök, akik közül több ezren utcára is vonultak szombaton követeléseikért.
Vágólapra másolva!

Körülbelül négyezer rendőr vonult az utcára szombaton Bukarestben jobb munkakörülményeket követelve. A rendőrök szerint növelni kell a belügyminisztérium költségvetését, hogy megfelelő körülmények között végezhessék munkájukat. Nagyobb védelmet követelnek, azt szeretnék, ha a rendőrség jogi tanácsadást biztosítana nekik, ha munkahelyi szabálysértés miatt esetleg bíróság elé citálják őket. Ahhoz is ragaszkodnának, hogy életbiztosítást köthessenek.

A román belügyminisztérium illetékesei szerint a szombati tüntetés nem volt indokolt, mivel a korábbi egyeztetések során sikerült már megtalálni a megoldásokat a rendőrök követeléseire.