Menesztették a MÁV Cargo sikerdíjügy osztrák felelősét

Vágólapra másolva!
Távozik az osztrák vasúttársaságtól a vezérigazgató-helyettes, aki aláírta az 1,8 milliárdról szóló sikerdíjszerződést a magyar minicéggel a MÁV Cargo privatizációjának ügyében - olvasható a szombati Magyar Nemzetben. A vezető korábban úgy nyilatkozott, hogy a magas sikerdíj indokolt volt. Az ügyben befolyással üzérkedés miatt nyomoznak.
Vágólapra másolva!

Menesztették Gustav Poschalkót, a MÁV Cargót megvásároló Rail Cargo Austria (RCA) elnökségi tagját - számolt be róla a bécsi Kurierre hivatkozva a szombati Magyar Nemzet. A férfi a MÁV Cargo privatizációjával kapcsolatban 1,8 milliárd forintos sikerdíjszerződést írt alá egy ismeretlen magyar minicéggel, melynek képviselői nem rendelkeznek lobbiengedéllyel.

Az ügyben érintett Geuronet Bt-ről a MÁV azt állítja, semmiféle kapcsolatban nincs és nem is volt vele. A MÁV Cargo privatizációja ügyében a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) nyomozást indított befolyással való üzérkedés gyanúja miatt márciusban. Poschalko korábban azt mondta, hogy a magas a magas sikerdíj indokolt, és nem lobbizásért, hanem tanácsadásért jár.

Poschalko, akit négy hónappal ezelőtt választottak vezérigazgató-helyettesnek, egyedüli igazgatósági tagként szignózta a megállapodást. A másik két tag a hivatalos magyarázat szerint éppen szabadságon volt. Azóta egyébként a vezérigazgató, Martin Huber is távozik, egy másik korrupciógyanús ügy miatt.