Belebukott az éhséglázadásokba Haiti kormányfője

Vágólapra másolva!
Menesztették Haiti miniszterelnökét, mert az ország szenátusa szerint nem tudta kezelni az országban kitört éhséglázongások miatti válsághelyzetet. Nemzetközi segítséggel próbálják lenyomni az alapvető élelmiszerek árát.
Vágólapra másolva!

Felmentették hivatalából szombaton Jacques Edouard Alexis-t, Haiti miniszterelnökét, miután az amerikai kontinens legszegényebb országában tömeges és erőszakos tiltakozás tört ki az alapvető élelmiszerek magas árai miatt. A karibi ország szenátusa szavazott úgy elsöprő többséggel, hogy a miniszterelnöknek mennie kell, mert csődöt mondott a válság kezelésében. Nem hivatalos adatok szerint egy héten belül öten haltak meg és mintegy kétszázan megsebesültek a zavargásokban.

Alexis 2006 januárja óta koalíciós kormány élén állt a politikailag rendkívül ingatag országban, amelyet a Duvalier-dinasztia uralt közel három évtizeden át. "Most én vagyok soron" - közölte Alexis közönyösen a szenátusi szavazás után. Haiti elnöke, René Preval egyúttal bejelentette, hogy csökkentik a népélelmezési cikknek számító rizs árát, miután a nemzetközi közösség hárommillió dollárral az ország segítségére sietett. Egy zsák rizs árát 51 dollárról 43-ra vitték le.

Szombaton a zavargásokban lelőtték az ENSZ békefenntartóinak egy nigériai katonáját. A világszervezet helyi szóvivője elmondta, hogy a kéksapkások azt követően sem használták fegyverüket, hogy halálos lövés érte társukat.