DNS-teszttel keresik a szektás gyerekek szüleit

Vágólapra másolva!
DNS-teszteket hajtanak végre azon a több mint 400 fiatalon, akiket a hatóságok mentettek ki egy szekta farmjáról az Egyesült Államokban. A bíróság azért rendelte el a vizsgálatokat, mert nem tudni, kik a gyerekek szülei. A farmon egy többnejűséget gyakorló szekta működött, és a gyanú szerint az idős férfiak erőszakoskodtak a fiatal lányokkal.
Vágólapra másolva!

A texasi hatóságok április elején tartottak razziát egy vallási szekta farmján, miután olyan bejelentés érkezett hozzájuk, hogy egy 16 éves lányt fizikailag és szexuálisan is bántalmaztak. A farmon több mint négyszáz gyermeket találtak, de még azt sem tudták megállapítani róluk, hogy kik a szüleik. Egy texasi bíróság ezért elrendelte, hogy a 416 érintett gyerek maradjon hatósági felügyelet alatt, amíg elvégzik rajtuk a DNS-teszteket.

A szekta a mormon egyházból száz éve vált ki, amikor betiltották a többnejűséget. A hívek ezt nem fogadták el, szerintük ugyanis egy férfi csak úgy juthat el a mennyországba, ha legalább három nőt elvesz feleségül. A nőket arra tanítják, hogy minden tekintetben vessék alá magukat a férfiak akaratának - írja a BBC News.

A nyomozás az után kezdődött meg, hogy egy ott élő 16 éves lány panaszt tett nemi erőszak miatt. A feljelentés szerint a lánynak egy 50 éves férfitól született gyermeke, akivel házasságot is kötött. A texasi törvények értelmében a 16 évnél fiatalabb lányok még szülői engedéllyel sem köthetnek házasságot. Egyelőre nem sikerült megtalálni az állítólag megerőszakolt lányt.

A gyermekvédelmi hatóság egyik vezetője, Angie Voss a bíróságon egy pénteki meghallgatáson azt mondta, a farmon bevett szokás volt, hogy a fiatal lányokat idős férfiak ejtették teherbe. Voss szerint a fiúkat is úgy nevelték, hogy ez később számukra természetes legyen.

A többnejűség ugyan nem megengedett az Egyesült Államokban, de sajtóhírek szerint a hatóságok vonakodtak attól, hogy fellépjenek ellene, mert féltek, hogy megismétlődik egy 1993-as eset. Akkor szintén Texasban, egy szekta nagyjából 80 tagja kollektív öngyilkosságot követett el, miután a rendőrség körbevette a farmjukat.