Embercsempészeket vett őrizetbe a brit rendőrség

Vágólapra másolva!
A brit rendőrség vasárnap közölte: őrizetbe vett tizenöt fős bűnbandát, amelyet azzal gyanúsítanak, hogy nőket csempészett ki Thaiföldről és Londonban prostitúcióra kényszerítette őket.
Vágólapra másolva!

A rendőrség közölte: vasárnap hajnalban tartott razzia során csapott le a hálózatra, amely fedőcégnek egy internetes hostess-szolgálatot felhasználva tevékenykedett. London központjában és Surrey peremvárosban összesen 26 címen tartottak házkutatást.

Harminc áldozatot egy áldozatsegítő központban helyeztek el, amíg a rendőrség megpróbálja feltárni kapcsolataikat a bandával.

A rendőrség elmondta, hogy a banda 28 ezer fontot (több mint 7 millió forint) követelt a nőktől elengedésük fejében.