Ezer utassal futott zátonyra egy hajó Lettországnál

Vágólapra másolva!
Csaknem ezren tartózkodnak azon a kirándulóhajón, amely Lettország pertjainál futott zátonyra. A hajó nem kapott léket, az utasokat egyelőre nem menekítik ki.
Vágólapra másolva!

Zátonyra futott vasárnap Lettország partjainál egy kirándulóhajó 984 emberrel a fedélzetén. A bahamai bejegyzésű, Mona Lisa nevű hajó az Irbe-szorosban feneklett meg. A történtek miatt Ivars Godmanis lett miniszterelnök összehívta a kormány válságtanácskozását, hogy összehangolja az érintett szolgálatok munkáját.

A hajó legénysége megvizsgálta a hajótestet, és kiderült, hogy nem szivárog be a víz a hajóba, és az üzemanyag-tartályok is épek - közölte Vinets Veldre lett védelmi miniszter, a kormány válságtanácskozása után. Veldre szerint az utasokat egyelőre nem menekítik ki.

A tárcavezető szerint még nem tisztázott a baleset oka, de az kiderült, hogy a hajó nem az időjárási viszonyok miatt futott zátonyra. A szakértők jelenleg azt vizsgálják, hogy miként lehet kiszabadítani a hajót úgy, hogy ne sérüljön a hajótest. Veldre szerint ha leszivattyúzzák a vizet és az üzemanyagot, akkor a hajó a maga erejéből is kiszabadulhat a homokpadról. A miniszter szerint az utasoknak és a legénységnek van elegendő élelme, de hozatnak nekik vizet. Szükség esetén az utasok kaphatnak orvosi ellátást, mert a hajón van hajóorvosi szolgálat.