Tizennégy évet kapott az Olaszországban szurkáló magyar kamionos

Vágólapra másolva!
Tizennégy évi börtönre ítélték az olaszországi Sanremóban azt a magyar kamionost, aki 2007 márciusában szóváltás után leszúrta egyik kollégáját a francia-olasz határon fekvő Ventimiglia parkolójában.
Vágólapra másolva!

A 43 éves C. Attilát szándékos emberölésben, emberölés kísérletében, garázdaságban, valamint fegyverrel való visszaélésben találták bűnösnek.

A vádlott és három másik teherautósofőr 2007. március 10-én este a ventimigliai parkolóban várakoztak, mivel a franciaországi kamiontilalom miatt nem tudták útjukat folytatni. Verekedés tört ki köztük, állítólag politikai vita fajult tettlegességgé, és az indulatokat csak fokozta a nagyobb mennyiségben elfogyasztott alkohol. C. Attila ekkor szúrta meg végzetesen a 34 éves Sz. Lászlót, majd rátámadt a másik két kamionosra, D. Andrásra és R. Zoltánra is.

Az ügyész eredetileg 15 évi börtönt kért a vádlottra, míg a védelem azzal próbálkozott, hogy a vádlott jogos önvédelemből, a végső eszközként nyúlt késéhez, hogy ezzel az emberölés vádját túlzott önvédelemmé változtassák. Erre hivatkozott tanúvallomásában C. Attila is. Ezt azonban a bíróság nem fogadta el. A védelem máris bejelentette fellebbezését.