Megállították az olimpiai lángot a gyász miatt Kínában

Vágólapra másolva!
Háromnapos nemzeti gyász kezdődött hétfő reggel Kínában az egy héttel ezelőtti pusztító földrengés áldozatainak emlékére. A három napos gyász idejére felfüggesztik az olimpiai lángot vivő stafétát is. Már több mint 32 ezer halottja van a hétfői kínai földrengésnek a hivatalos adatok szerint, miközben még mindig találnak túlélőket a mentőalakulatok hét nappal a rengés után. Eközben 200 mentőmunkást temetett maga alá egy földcsuszamlás Szecsuanban.
Vágólapra másolva!

Hétfő reggel Háromnapos nemzeti gyász kezdődött Kínában az egy héttel ezelőtti pusztító földrengés áldozatainak emlékére. A pekingi Tienanmen téren, ahol hajnaltájban ünnepélyes külsőségek között vonják fel a nemzeti lobogót, ezúttal csak félárbocig húzták fel a zászlót. A kínai kormány rendelete értelmében hétfőn helyi idő szerint 14.28 perckor (közép-európai idő szerint reggel 6:28-kor), a földrengés pillanatában három perces csenddel adóztak az áldozatok emlékének, ezt követően pedig az egész országban megszólaltak a szirénák. A három napos gyász idejére felfüggesztik az olimpiai lángot vivő stafétát is.

Közben az Új-Kína hírügynökség arról számolt be, hogy több mint 200 mentőmunkást temetett maga alá egy földcsuszamlás Szecsuanban.

Hétfőre virradóra viszont két újabb túlélőt találtak a kínai Szecsuan tartományban csaknem egy héttel a pusztító földrengés után. Az Új-Kína jelentése szerint két nőt mentettek ki egy Pejcsuanban egy szénbánya összeomlott épületének romjai alól. Ezt megelőzően élve találtak rá a romok alatt egy férfire vasárnap reggel a délnyugat-kínai Vejcsuanban, 139 órával a térségben pusztító földrengés után. A mentőalakulatok szerint a férfi csak kisebb zúzódásokat szenvedett a rengés következtében és jó pszichikai állapotban találtak rá. A feleségét csütörtökön már a felszínre hozták a mentőegységek.

Az Új Kína hírügynökség néhány órával korábban arról számolt be, hogy szombaton hatvanhárom túlélőt emeltek ki a romok alól a mentőalakulatok, öt nappal az ázsiai ország délnyugati részén pusztító földrengés után - jelentette vasárnap az Új Kína hírügynökség. Több mint ötven túlélőt a Szecsuán tartománybeli Jinghsziu városában, hat másikat pedig az ország más vidékein mentettek ki.

Egy 61 éves nőt egy orosz mentőalakulat hozott a felszínre. Ez volt az első alkalom, hogy külföldi mentőcsapat járt sikerrel a hétfői földrengés óta.

Hu Csin-tao kínai államfő-pártvezető köszönetét fejezte ki azoknak a külföldi országoknak, amelyek az ázsiai országot sújtó földrengés után felajánlották segítségüket. A kínai hatóságok összesítése szerint eddig több mint 800 millió dollárnyi adomány gyűlt össze hazai és külföldi felajánlásokból - írja a BBC.

Az Új Kína hírügynökség által közölt hivatalos, de még mindig ideiglenes adatok a természeti katasztrófa által sújtott területeken eddig összesen 32 477 halottat találtak, a sérültek száma pedig 220 109. Ez még mindig nem a végleges adat, a hatóságok azzal számolnak, hogy a romok feltárása után akár ötvenezer halottja is lehet a földrengésnek. A mentés közben tovább folytatódik, több mint tízezren vannak ugyanis még mindig a romok alatt.

A kínai kormány hétfőtől szerdáig tartó három napos nemzeti gyászt rendelt el vasárnap. Hétfőn helyi idő szerint 14 óra 28 perckor, a földrengés pillanatában három perces csenddel adóznak az áldozatok emlékének, majd az egész országban megszólalnak a szirénák. A három napos gyász idejére felfüggesztik az olimpiai lángot vivő stafétát is.