Fegyveres lövöldözőtől tartva kiürítettek egy berlini iskolát

Vágólapra másolva!
Kiürítették a legnagyobb német szakmunkásképző iskolát, miután egy névtelen telefonáló azzal riasztotta a rendőrséget, hogy egy fegyveres férfit látott bemenni az épületbe. A rendőrség lezárta a környéket, és átfésülte az épületet a férfi után, de nem találták meg.
Vágólapra másolva!

Fegyveres támadás veszélye miatt a német rendőrség kedden kiürített egy szakmunkásképző iskolát Berlin egyik belvárosi kerületében. Egy névtelen telefonáló jelentette, hogy nem sokkal 9 óra után egy fegyveres férfit látott belépni a kreuzbergi tanintézetbe. Az iskola környékét lezárták, az épület előtti utcaszakaszon torlaszokat állítottak fel.

A nagy erőkkel kivonuló rendőrség az összes diákot és tanárt kiterelte az iskolából, nyomkövető kutyákat és helikoptert is bevetettek, a tantermeket átfésülték a fegyveres után kutatva, de nem akadtak a nyomára. A riadót négy órával később lefújták. "Abból indulunk ki, hogy a gyanúsított nincs az épületben" - közölte egy rendőrségi szóvivő kora délután.

A rendőrség nem zárta ki, hogy téves riasztás történt, de ez egyelőre nem bizonyított. Jóllehet a keresés nem járt sikerrel, a tanárok és diákok kikérdezésével a vizsgálat még folytatódik. A fegyveres férfiról szóló bejelentés tanároktól származott, akik az információt diákoktól kapták - mondta Heike Nagora rendőrségi szóvivő.

Lehetséges, hogy soha nem is volt semmilyen fegyveres az épületben, de az is elképzelhető, hogy a fenyegetően fellépő személy csak rövid ideig tartózkodott az iskolában, majd gyorsan elmenekült - mondta egy rendőrségi illetékes az n-tv német hírtelevízióban.

A kreuzbergi iskolaközpont több mint 6000 diákjával és 260 tanárával úgy hirdeti magát, mint Németország legnagyobb és "Európa egyik legnagyobb" szakképző iskolája. A nagy, áttekinthetetlen épületegyüttes régi és új szárnyakból áll.