Agytumora van Edward Kennedy szenátornak

Vágólapra másolva!
Edward Kennedy demokrata szenátornak agytumora van - közölték az 1963-ban meggyilkolt elnök testvérének orvosai kedden. A szenátor állítólag jó kedélyállapotban van. Edward Kennedy az egyik legbefolyásosabb politikus a demokrata pártban, és az elnökválasztási kampányban Barack Obamát támogatta.
Vágólapra másolva!

Kennedy szombaton került kórházba, miután rohama volt. A vizsgálat kimutatta, hogy betegségét egy rosszindulatú daganat, glióma okozta a bal agylebenyben. Gyógyításáról további vizsgálatok után döntenek. A szokásos kezelés ilyen esetben a besugárzás és a kemoterápia kombinációja - írja az MTI.

Edward - vagy ahogy legtöbbször hívják, Teddy - Kennedy az 1963-ban meggyilkolt John F. Kennedy elnök legfiatalabb fivére, és 1962 óta a szenátus tagja, ahol ő a második leghosszabb ideje szolgáló politikus. A demokrata szenátor kivette a részét a mostani elnökválasztási kampányból is, amelynek során Barack Obamát támogatta. 1980-ban ő maga is megpróbálkozott a jelöltség megszerzésével, de alulmaradt Jimmy Carter hivatalban lévő elnökkel szemben.

A 76 éves massachusettsi szenátort hordágyon vitték el három napja a család hyannisi birtokáról. Az orvosok kedden nyilatkozatban közölték: Kennedynek szombat óta nem volt újabb rohama, jó hangulatban van, nyugodt körülmények között pihen. Állapota megfelelő, jár-kel a kórházban.

Kennedy tavaly októberben műtéten esett át, mivel részlegesen elzáródott egy nyaki verőere, amit egy rutinellenőrzésen fedeztek fel. A nagyon agresszív rosszindulatú gliómával a betegek kevesebb mint egy évig, a lassabban növekvő tumorok esetében átlagosan 5 évig maradnak életben - írja az MTI.

A szenátor politikai karrierjét beárnyékolta egy 1969-es eset, amikor autójával lezuhant egy hídról, de miközben ő maga megmenekült, a mellette utazó fiatal nő megfulladt a vízben. Kennedy elmenekült a helyszínről, és csak nyolc órával később jelentette a történteket. Az ellene indult eljárás során beismerte bűnösségét, és két hónapos felfüggesztett börtönüntetést kapott.