Húsz évet kapott az osztrák sztrichnines merénylő

Vágólapra másolva!
Húsz évi börtönbüntetésre ítéltek egy osztrák gazdálkodót, mert sztrichninnel mérgezett csokoládéval meg akarta ölni egy település polgármesterét.
Vágólapra másolva!

Az 56 éves Helmut Osbergert azzal vádolták, hogy ő küldött mérgezett csokoládés bonbont Spitz an der Donau wachaui település polgármesterének. Osberger a bíróság előtt bűnösnek vallotta magát.

A férfi lakóhelyén köztudott volt, hogy régóta, közelebbről meg nem nevezett, problémái vannak a polgármesterrel, ám senki sem vette komolyan Osberger fenyegetéseit.

Hannes Hirtzberger kremsi jogászt február kilencedikén szállították kórházban, miután gépkocsijában hirtelen rosszul lett. A toxikológiai vizsgálat megállapította, hogy eszméletvesztését a patkányméreg hatóanyagaként használt sztrichnin okozta, amely a legerősebb mérgek egyike.

A polgármester életéért heteken át küzdöttek az orvosok, s bizonyosra vehető, hogy marandó testi és szellemi károsodást szenvedett.