Mianmari felügyelettel dolgozhatnak a segélyszervezetek

Vágólapra másolva!
Az ENSZ főtitkár után vasárnap a mianmari miniszterelnök is közölte: országa kész fogadni a külföldről érkező segélyszervezetek munkatársait. Rangunban közben mintegy ötven ország, ENSZ-ügynökség és nem kormányzati szervezet képviselői vettek részt a világszervezet által szervezett adományozó konferencián. 
Vágólapra másolva!

A mianmari kormány megvizsgálja a Nargis ciklon által sújtott 2,4 millió mianmarinak segíteni szándékozó külföldi segélymunkások beengedésének lehetőségét - jelentette be vasárnap Thein Szein miniszterelnök. "Tekintettel az elvégzendő munka nagyságára, kormányom kész fogadni azokat a - humanitárius - csoportokat, amelyek közre akarnak működni a helyreállításban, újjáépítésben" - mondta a kormányfő Mianmar legnagyobb városában, Rangunban, az adományozó országok és a humanitárius szervezetek nemzetközi konferenciáján.

Mintegy ötven ország, ENSZ-ügynökség és nem kormányzati szervezet képviselői vesznek részt az ENSZ és az ASEAN (Délkelet-ázsiai Országok Szövetsége) által szervezett adományozó konferencián. Kevéssel korábban Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár ugyanezen a fórumon bizakodóan beszélt arról, hogy a mianmari vezetők már tudatára ébredtek a ciklon pusztítása által előidézett helyzet súlyosságára, és talán már belátják, hogy sürgős nemzetközi segítségre van szüksége az elemi csapás által sújtott 2,4 millió mianmarinak. A világszervezet vezető tisztségviselője találkozott a korábbi napokban a burmai katonai junta vezetőivel, hogy rábeszélje őket a nemzetközi segélyszervezetek segélymunkásainak beengedésére.

A hivatalos adatok szerint több mint 133 ezer ember vesztette életét vagy tűnt el május első napjaiban, amikor az ország déli részét letarolta a Nargis ciklon. A természeti csapás által érintett mintegy 2,4 millió ember jelentős része még mindig nem kapott a nemzetközi segítségből, mert a katonai junta vonakodott beengedni a külföldi segélymunkásokat. A károk nagyságát 11 milliárd dollárra becsüli a mianmari katonai kormányzat.