Romániában megkezdődtek a helyhatósági választások

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Megnyíltak a szavazóhelyiségek vasárnap reggel Romániában, hogy a több mint 18 millió választópolgár eldöntse, ki vezesse az elkövetkező években a helyi közigazgatást. A szavazóknak meg kell választaniuk az adott települések polgármestereit és önkormányzati tanácsainak tagjait, akárcsak a megyei szintű önkormányzatok elnökeit. Ez utóbbiak esetében most először közvetlenül szavaznak a polgárok, személyükről egyetlen forduló dönt. A szavazóhelyiségek környékén - 500 méteres körzetben - a voksolás idejére betiltották a szeszes italok árusítását. Az urnák helyi idő szerint este 9 óráig (magyar idő szerint 8 óráig) tartanak nyitva. Ez lesz az első alkalom Romániában, hogy az RMDSZ-nek érdemi kihívóval kell megküzdenie az MPSZ személyében a magyar voksokért.