Ján Slota Göncz Kingát is sértegeti

Vágólapra másolva!
Ján Slota, a pozsonyi kormányhoz tartozó Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke olyan "kócos asszonynak" nevezte Göncz Kingát, aki szerinte "többet törődhetne a külsejével". Nemrég a magyargyűlőlö politikus az államalapító Szent Istvánt lovasbohócozta le.
Vágólapra másolva!

A magyarellenes kirohanásairól ismert Slota pénteken a hazafias szlovák kulturális szervezet, a Matica Slovenská (MS) és az SNS közös emlékülését követő sajtótájékoztatón tett sértő kijelentést a magyar külügyminiszterre.

Az SNS elnöke azért ragadtatta magát ilyen bírálatra, mert szerinte Göncz Kinga az SNS-t a Magyar Gárdával hasonlította össze. Ugyanakkor a magyar diplomácia vezetője a közelmúltban épp a Magyar Gárda és az SNS összehasonlíthatatlanságáról beszélt, mondván: a kettő között épp az a különbség, hogy a Magyar Gárda nem tagja a magyar kormánynak, ezzel szemben az SNS a szlovák kormánykoalícióhoz tartozó párt.

Slota szerint a magyar külügyminiszter nem ismeri az SNS programját, ezért azt ajánlotta Göncz Kingának, hogy azt "vegye kézbe és tanulmányozza át, ha már a Magyar Gárdához hasonlította az SNS-t".

A Szent Istvánt a közelmúltban "magyar lovas bohócnak" nevező Slota - a vasárnaptól hatályos új médiatörvény kínálta válaszadás intézményére utalva - azt ígérte, hogy pártja a jövőben minden támadásra reagálni fog.