Bush: Jogos Irán igénye az atomenergiára

Vágólapra másolva!
Az amerikai elnök hétfőn engedékenyen beszélt Irán nukleáris tevékenységéről. Eközben Gordon Brown brit miniszterelnök bejelentette, hogy London befagyasztja a legnagyobb iráni bank kinnlevőségeit.
Vágólapra másolva!

George Bush amerikai elnök azt mondta hétfőn Londonban, hogy jogos Irán igénye a polgárú célú atomenergia előállítására. Ennek ellenére Bush nem zárt ki semmilyen lehetőséget, amely rákényszerítené Iránt nukleáris tevékenységeinek felfüggesztésére.

Az amerikai elnökkel tartott közös sajtótájékoztatón Gordon Brown brit miniszterelnök bejelentette, hogy London befagyasztja a legnagyobb iráni bank kinnlevőségeit, hogy eltántorítsa Teheránt az atomfegyver kifejlesztésétől. Brown szerint London sürgetni fogja az európai országokat, hogy további szankciókat foganatosítsanak Irán ellen.