Harminc településen nyert az RMDSZ

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) harminc, a Magyar Polgári Párt (MPP) pedig öt polgármesteri széket szerzett meg a romániai helyhatósági választások második fordulójában. A román központi választási iroda által közzétett első részleges eredményekből kiderül, hogy a voksok több mint 90 százalékos feldolgozottsága mellett az RMDSZ a második fordulóban kiosztásra váró településvezetői mandátumok 2,2, az MPP pedig a 0,36 százalékát szerezte meg. A két héttel ezelőtt rendezett első fordulóban elért eredményekkel együtt az RMDSZ-nek 178 polgármesteri tisztséget sikerült megnyernie, az MPP-nek pedig 11-et.