"Autóval, hajóval, ha nincs más, vállon"

2008.06.28. 8:33

Több mint 130 ezren haltak meg a Nargis ciklon miatt, amely május elején sújtott le Mianmarra. Sok helyi szerint az országot irányító katonai junta tudott a veszélyről, mégsem figyelmeztette az embereket, csak a repülőgépeiket helyezték biztonságba. A gyerekeknek, öregeknek alig volt esélyük a túlélésre, a nemrég hazatérő magyar segélymunkások találkoztak olyan anyával, aki egyik gyerekét veszni hagyta, hogy legalább kisebb testvérét megmenthesse. A Baptista Szeretetszolgálat munkatársa mondta el az [origo]-nak, mit látott a letarolt, máig vízzel borított ázsiai országban.

"Az élte túl a ciklont, aki fel tudott mászni magasra - a fákra, mert errefelé épületek nincsenek -, és képes volt ott kapaszkodni a 215 km/h-s szélben, amely 10-12 órán át tombolt" - mondta [origo]-nak a Mianmart május elején letaroló Nargis ciklonról Vermes Zoltán, a Baptista Szeretetszolgálat munkatársa, aki pár napja tért haza a délkelet-ázsiai országból. A megmenekült emberek teste kék-lila, tele vannak sebekkel, mert a szél a fáknak vágta, dobálta őket. A szervezet munkatársa szerint ezért halt meg olyan sok idős és gyerek, mert ők nem tudtak megkapaszkodni. Találkozott egy asszonnyal, aki csecsemőjét még magához tudta szorítani, ő megmenekült, de nyolcéves kislányát egy idő után már nem tudta tovább tartani, ezért elengedte.

Bár pontosan nem tudták megmondani, a túlélők úgy becsülik, a tengerszint közel hat métert emelkedett, a folyók és mellékágak megáradtak, a bambuszból, fából épült házak azonnal összedőltek. "Egész családok pusztultak el. A monszun ellenére tiszta idő volt, amikor a repülőnk megérkezett, és a látvány elképesztő: az ország egyes részein talpalatnyi föld sincsen, csak víz mindenütt. A szél kicsavarta a fákat, egy-két méter átmérőjű fák gyökere áll az égnek" - írta le Vermes a látványt, amely a főváros, Rangun felé repülve Mianmar fölött fogadta őket.

Már annak is örülni kellett, hogy a nemzetközi nyomásra, és az ENSZ főtitkár közbenjárására az országot 1962 óta irányító katonai junta végül egyáltalán beengedte a segélyszervezeteket. A május 3-i ítéletidő után milliók szorultak volna segítségre, a kormány azonban hetekig nem engedte be a külföldi segélymunkásokat, illetve a szállítmányokat, a magyar mentőcsapatok is Bangkokban vesztegeltek és vártak engedélyre. A hivatalos összesítés szerint jelenleg csaknem ezer segélymunkásnak adtak beutazóvízumot.

Az emberek helyett a repülőket mentették

Több túlélő azt állítja, hogy a junta tisztában volt a ciklon jelentette veszéllyel, mégsem figyelmeztette az embereket. Szerintük ezt igazolja többek között az, hogy a fővárostól nem messze lévő nagy katonai bázisról nem sokkal a vihar előtt északra vitték - főként régi, orosz és kínai gyártmányú - repülőgépeiket, nehogy kárt tehessen ezekben az ítéletidő. A helyieknek azonban nem szóltak, az állami kézben lévő tévék megemlítették, hogy vihar közeledik, de "csak mint máskor az időjárás-jelentést".

Vermes Zoltán szerint képtelenség magyarázatot találni rá, miért nem volt előzetes figyelmeztetés. "Mindenki találgat, például, hogy azért nem szóltak, mert amúgy sem tudtak volna segíteni. Van, aki odáig elmegy, hogy a kormányzat direkt járt el így, mert a ciklon sújtotta területeken főként a karen törzs él, amelyet - ha nem is nevezhető ellenzéknek a szó klasszikus értelmében -, az átlagosnál kormányellenesebbnek tartanak - magyarázta a segélyszervezet munkatársa.

Egy férfi egyszer azzal lépett oda hozzánk az utcán, hogy "köszönöm, hogy itt vagytok" - mondta Vermes András. A katonai vezetés azonban minden, csak nem hálás: éppen csak eltűri a mentőakciókat, miközben azzal van elfoglalva, hogy úgy állítsa be, mintha ők tennének meg mindent a túlélők megsegítéséért. Az állami kézben lévő sajtó ugyanis a lehető legpozitívabb képet sugározza, hihetetlen propaganda megy, nem múlhat el nap anélkül, hogy a tévé ne közvetítené, amint valamelyik tábornok élelmet, segítséget ad át a rászorulóknak. "Olyan táborokat építettek és mutattak be, ahol szép kék sátrakban, hófehér ágyakon fekszenek jó állapotban lévő túlélők, akiket éppen orvosok látnak el. Még virágokat is ültettek a sátrak elé" - mesélte Vermes.

Több millió rászoruló segélyezését szervezik

Eközben az ENSZ és a többi segélyszervezet óriási erőfeszítéseket tesz, hogy eljusson azokhoz, akik tényleg rászorulnak. A szakember szerint jelenleg három-öt millió mianmarit kellene napi szinten segíteni élelmiszerrel, ivóvízzel, ami szinte megoldhatatlan feladat. Az országba érkezett segélyszervezetek felosztották egymás között a területeket, nehogy átfedések legyenek, a baptisták például 96 ezer embert támogatnak. Elképesztő logisztikára van szükség ennek lebonyolításához, a külföldiek szervezik, irányítják a munkát, helyi segítőik pedig célba juttatják a segélyszállítmányokat.

Másként lehetetlen lenne megoldani: az Iravádi folyó deltájának vidékére, ahol a ciklon a legnagyobb pusztítást okozta, egyáltalán nem teheti be a lábát külföldi. A segélyszállítmányokat ezért a szervezetek helyi segítői, munkatársai viszik el a rászorulóknak, ők el tudják érni a legtávolabbi helyeket is, és nemcsak beszélik a nyelvet, de az egyes területeken használt speciális nyelvjárásokat is ismerik. "Minden lehetséges módon: autóval, hajóval, ha nincs más, vállon" - válaszolta Vermes arra a kérdésre, hogyan oldják meg a szállítást. A legnagyobb szükség alap-élelmiszerekre van, például rizsre, olajra, cukorra.

Forrás: Baptista Szeretetszolgálat
Ennyi maradt az otthonukból

Mindenfelé katonai ellenőrző pontokat állítottak fel: ha egy helyi becsempészne valakit és elkapják, akkor börtönbe kerül, míg a külföldit azonnal kiutasítják. Legjobban az újságíróktól, a nyilvánosságtól rettegnek, és ezzel párhuzamosan attól, hogy Mianmarba beszivárog az európai vagy amerikai gondolkodás - mondta Vermes. Ezért a mianmariak egyébként is csak nagyon ritkán és akkor is korlátozásokkal mehetnek külföldre, például feleség és férj együtt nem utazhat. Úgy gondolkodnak, hogy ha látnák, máshol - akár csak a nem is távoli Tajvanon - mennyire másként élnek, máris kétely, kritika ébredne a juntával szemben. A katonai junta hatalma 400 ezer katonára épül, a segélyszervezeteknek azon kell ügyeskedniük, nehogy hozzájuk kerüljön a külföldi támogatás vagy a kormányzat pénzzé tegye a szállítmányokat.

Évekig tartó éhínség jöhet

Még ma is látni a folyókban sodródó holttesteket és állattetemeket, de Vermes Zoltán szerint a halottak többségét mára tömegsírokba temették vagy elégették, így kisebb területeket érintő kolerától és hasmenéses fertőzésektől eltekintve nagyobb járvány nem tört ki. A mentőegységek leginkább attól tartanak, hogy elhúzódó éhínségre kell számítani, mert az ítéletidő által letarolt deltavidék látja el az egész országot mezőgazdasági cikkekkel. A korábban felhalmozott terményekből a vihar miatt szinte semmi nem maradt, a vetés pedig idén elmaradt, így jövőre sem lesz elég élelem. A tartaléknak és vetésre eltett rizs megrohadt, de még így is voltak, akik ezt ették a segélyszállítmányok megérkezéséig - mondta a baptista szervezet munkatársa, aki szerint vetőmagra és trágyára lenne szükség, hogy újraindulhasson a termelés. Így becslései szerint hat hónap, de akár három év is eltelhet, mire megélnek a nemzetközi szervezetek segítsége nélkül.

Ahogy a víz visszahúzódott, sokan vissza tudtak menni otthonaikba, földjeikre, próbálják újraépíteni, rendbe tenni házukat. Már csak azért is, mert ha a helyi szabályok szerint valakit eltűntnek nyilvánítanak, annak elég rövid idő alatt a rokonokra vagy az államra száll a földje - magyarázta a segélyszervezet munkatársa. A gyerekek helyzetének a megoldása is nagyon nehéz, rengeteg az árva, akiket most még rokonok, ismerősök fogadtak be. Mivel éhínség fenyeget, hosszú időn át nem fogják tudni eltartani őket, a kormány pedig nem engedi, hogy árvaházak működjenek - mondta Vermes.

Szegénység és diktatúra

Az ázsiai országban már a Nargis ciklon pusztítása előtt is óriás volt a szegénység, a magyar segélymunkás leírása szerint minden lepusztult, romos, a parlament vagy a diáklázadások után egy évtizedre bezárt egyetemek épületei kihaltak, senki nem használja őket. Nincs tisztított víz, naponta több órán át áramszünet van Rangunban. Vannak ugyan boltok, lehet színes tévét vagy nescafét kapni, csak éppen a többség számára megfizethetetlenek - mondta Vermes. Egy közepes étteremben elköltött ebéd 5000 kiatba - ez Mianmar hivatalos pénzneme - kerül, ez pont annyi, mint egy itteni rendőr vagy katona egyhavi fizetése. Vermes szerint a kiatot jelenleg a következő arányban váltják: 1170 kiat felel meg 1 dollárnak. Mivel régóta embargó van, az országban csak 25-30 éves autók vannak, ezek a feketepiacon több ezer dollárba kerülnek. Benzinkutak nincsenek, az út mentén lehet pár helyen gázolajat venni.

Forrás: Baptista Szeretetszolgálat
Próbálnák újrakezdeni, de nincs mit elvetni

Kemény diktatúrában élnek a mianmariak, és ez nem abban mutatkozik meg elsősorban, hogy katonák mászkálnak mindenhol az utcán, vagy bántják őket, hanem az állandó bizonytalanságban - mondta Vermes, aki szerint bármi megtörténhet, ezért mindenhol, mindig vigyázni kell. Hiába járult hozzá elvileg a segélyszervezetek munkájához a katonai vezetés, Vermes szerint nekik is nagyon óvatosnak kellett lenniük: folyamatosan szemmel tartották őket a szállodában vagy az utazásaik során, ezért az összedolgozó szervezetek sokszor kódok segítségével kommunikáltak, és soha nem nevezték meg azokat, akikkel kapcsolatba kerültek a helyiek közül. Egy példát is említett: inkább nem kommunikáltak e-mailen, nehogy illetéktelenek kezébe kerüljön, de egy ízben az egyik gépre, amelyet internetezésre használtak, valaki feltett egy mappát azzal az elnevezéssel, hogy "felhívás tüntetésre". Vigyáztunk, véletlenül sem nyitottuk meg, pláne nem küldtük tovább - mondta Vermes.

Rossz hírt keltő külföldiek

A helyi újságok rendszeresen, az első oldalon felsorolást közölnek mindazokról, akik szerintük hazudnak a mianmari helyzetről, a listán szerepel például a BBC, de az al-Dzsazíra arab televízió is. Máskor viszont - miközben már a helyszínen dolgoztak a nemzetközi szervezetek a túlélők ellátásában - egy felhívást tettek közzé azzal a szöveggel: mindenki akadályozza meg, hogy a segélyszervezetek az ország rossz hírét keltsék.

Mindennek ellenére Vermes Zoltán szerint nem lehet arra számítani, hogy a mianmariak szembeforduljanak a ciklon pusztítását tétlenül végignéző katonai rezsimmel. Mint mondta, hihetetlenül alázatosak, tisztelettudóak az itteniek, a mentalitásuk alapvetően inkább az, hogy elviselik a helyzetet, nem lázadnak ellene. Ennek ellenére érzik, hogy valami nincs rendben - tette hozzá.

A katonai vezetés továbbra is 23 ezer halálos áldozatról beszél, miközben a segélyszervezetek szerint hatszor annyi, több mint 135 ezer ember vesztette életét a májusi ciklon pusztítása miatt. Hivatalos statisztikák nincsenek, még csak fel sem mérik, hányan élnek jelenleg az országban, vagy hányan tűntek el. Vermes szerint az országban segítő külföldiek között visszatérő téma az, vajon meddig engedik őket dolgozni. Attól tartanak ugyanis, hogy a rezsim nemzetközi nyomásra beengedte ugyan a külföldi segítséget, de egy idő után újra bezárja kapuit, és már csak az a kérdés, hogy ez mikor következik be.

KAPCSOLÓDÓ CIKK