Szombatra választási eredményt ígérnek Zimbabwében

Vágólapra másolva!
Megfigyelők szerint erőszakkal kényszerítették az embereket szavazni, egy kormányközeli lap szerint viszont önként és nagy számban voksoltak a zimbabweiek az elnökválasztás második fordulójában. A szavazást több állam és az ENSZ is kritizálta, az első fordulóban nyertes ellenzéki jelölt erőszakra hivatkozva bojkottálta. A szavazási bizottság szombatra eredményeket ígért, holott a márciusi első forduló után napokig bíbelődtek a szavazólapokkal.
Vágólapra másolva!

Nincsenek meg a szabad és tisztességes választások feltételei Zimbabwében - közölte egyhangú nyilatkozatban az ENSZ Biztonsági Tanácsa, a pénteki elnökválasztással kapcsolatban. A szavazást ugyanakkor - Dél-Afrika ellenkezése miatt - nem nyilvánították törvénytelennek.

Az egyetlen jelölt akire szavazni lehetett Robert Mugabe elnök volt, aki már 28 éve irányítja az országot. Morgan Tsvangirai ellenzéki vezető, a másik elnökjelölt az erőszakra és a szavazók megfélemlítésére hivatkozva bojkottálta a elnökválasztás második fordulóját.

A választást több ország, így az USA és az EU is értelmetlennek nevezte, a G8 Japánban tárgyaló külügyminiszterei is kritikus nyilatkozatott tettek közzé.

Tsvangirai a szavazás napján "tömeges megfélemlítési gyakorlatnak" nevezte a választást. A politikus hat napja a zimbabwei holland nagykövetségen húzza meg magát, a hatóságok zaklatásától tartva. Egy zimbabei megfigyelőcsoport szerint az embereket - főleg vidéken - erőszakkal zavarják el szavazni. Egy helyi újságíró szerint a Mugabéhoz hű fegyveresek ajtóról-ajtóra járnak, és így kényszerítik voksolásra a választókat.

A BBC-nek nyilatkozó Marwick Khumalo, a pánafrikai parlamenti megfigyelő központ vezetője szerint alacsony volt a részvétel és komor a hangulat. Egy zimbabwei kormányközeli lap ugyanakkor azt állítja, hogy a választáson rekordszámban vettek részt a szavazók, és békésen zajlott.

A zimbabwei központi választási bizottság szerint már megkezdődött a szavazatok összeszámlálása és várhatóan szombaton eredményeket is közölhetnek. Márciusban, az elnökválasztás első fordulójában - amelyet kis különbséggel az ellenzéki jelölt nyert - hosszú napokig késett a szavazatok összeszámlálása.

Tsvangirai pártja szerint a márciusi szavazás óta 86 hívüket megölték, és 200 ezer emberüket elűzték otthonaikból az elnök fegyveresei. Mugabe szerint ugyanakkor az erőszakot az ellenzéki párt szítja.