Marhahús miatt tüntettek Dél-Koreában

Vágólapra másolva!
Dél-Koreában ezrek tüntettek vasárnapra virradóra amiatt, hogy a kormány feloldotta az amerikai marhahús importjára korábban bevezetett tilalmat. Többszázan megsérültek, amikor a tüntetők összecsaptak a rendőrséggel.
Vágólapra másolva!

Több ezren tüntettek az amerikai marhahús importjának felújítása ellen a dél-koreai fővárosban, Szöulban vasárnapra virradóra. A 15 ezer ember azt követelte a hatóságoktól, hogy állítsák vissza az amerikai marhahús szállítmányokra korábban elrendelt tilalmat. A tüntetők közül sokan vascsövekkel szerelkeztek fel, és kövekkel dobálták meg a kivezényelt rendőrséget.

A megmozdulás akkor vált igazán erőszakossá, amikor többen kötelek segítségével megpróbálták elvontatni a térségben kordonként felállított buszokat, amelyek útját állták embereknek abban, hogy az elnöki palota elé vonuljanak.

A készenléti rendőrség tagjai vízágyúkkal igyekeztek a tömeget visszatartani. A feldühödött emberek később összecsaptak a rendőrökkel, akik gumibotokkal és pajzsokkal védekeztek. A helyi sajtó jelentése szerint több száz polgári személy és rendőr sérült meg. A hatóságok ötven embert őrizetbe vettek.

Az országban azt követően robbant ki tiltakozások sorozata, hogy a kormány megállapodott az Egyesült Államokkal a behozatalra négy és fél évvel korábban, a kergemarhakór egyesült államokbeli megjelenése miatt bevezetett tilalom feloldásáról. A mindennapossá váló tüntetésekbe idővel olyanok is bekapcsolódtak, akik az államfő politikájával szembeni elégedetlenségüknek adtak hangot.

A marhahús kérdése szerepelt az ázsiai körúton tartózkodó Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter szombati szöuli tárgyalásán is. A tüntetések néhány órával később robbantak ki. Az amerikai diplomácia vezetője vasárnap továbbutazott a kínai fővárosba, Pekingbe.