Két vonat ütközött Belgiumban

Vágólapra másolva!
Legalább negyvenen sérültek meg, közöttük ketten súlyosan, amikor eddig ismeretlen okból frontálisan összeütközött egy személy- és egy tehervonat a Belgium középső részében levő Huy közelében.
Vágólapra másolva!

A Namur és Liege között közlekedő személyvonat 64 utasa közül negyvenketten sérültek meg, estére azonban már csak a két súlyos sérültet ápolták kórházban.

A személyvonat eddig ismeretlen okból ellenkező irányba haladt, és belerohant az álló tehervonatba - közölte a belga vasúthálózatot üzemeltető Infrabel cég.

Flémalle-Haute és Huy között csak péntek estére áll helyre a vasúti közlekedés, az utasok Brüsszel érintésével, egy órás késéssel kerülhetik ki a baleset helyszínét, vagy az érintett szakaszon közlekedő vonatpótló autóbuszokat vehetik igénybe.