Csak a magyar oktatók bére csökkent Szlovákiában

Vágólapra másolva!
Amíg a szlovák egyetemek oktatóinak emelkedett a fizetése elmúlt években, addig a szlovákiai magyar egyetem tanárai szegényebbek lettek - derül ki a pedagógus bérek alakulásáról szóló kormányzati jelentésből.
Vágólapra másolva!

A radikális Szlovák Nemzeti Párthoz tartozó oktatási miniszter, Ján Mikolaj kétéves tevékenysége alatt szegényebbek lettek a szlovákiai magyar felsőoktatási intézmény, a révkomáromi székhelyű Selye János Egyetem oktatói, mint a szlovák egyetemeken oktató kollégáik - derül ki abból a kormányzati jelentésből, amelyet a pozsonyi Pravda ismertett csütörtökön.

Az oktatási miniszter a pedagógus bérek alakulásáról szerdán számolt be a kormánynak. Ebből az derült ki, hogy a szlovák egyetemi oktatók bére tavaly 7 százalékkal emelkedett: azóta a havi átlagbérük 28 822 korona, vagyis 225 ezer forint. Komáromban azonban kevesebbet kaptak a magyar oktatók: az ő bérük a tavalyi év során 5,7 százalékkal lett kevesebb.

Albert Sándor, a magyar egyetem rektora ennek oka, hogy az oktatási tárca nem hajlandó méltányolni, hogy a Selye János Egyetem hallgatóinak száma még nem állandósult, minden tanévben félezer új hallgató kezdi meg tanulmányait. Az új hallgatókra pedig az egyetem nem kapja meg az úgynevezett fejkvótát.