Hat fogat villanthatnak az éremátadók Pekingben

Vágólapra másolva!
Aprólékosan készülnek az olimpiára Kínában. A hatóságok kis képregényt készíttettek, amelynek segítségével megfelelő szurkolásra biztatják a hagyományosan visszafogott kínaiakat, de pontosan megszabták azt is, hány foga villanjon ki az érmeket átadó lányoknak. Közben hamarosan megkezdődik a Peking környéki gyárak leállítása, hogy tisztább legyen a város levegője.
Vágólapra másolva!

Kis képregényben kapnak instrukciókat a kínaiak arra, hogyan szurkoljanak az olimpiai eseményeken. A mozdulatsort a pekingi etikett-akadémia, az olimpia szervezői és a kommunista párt is jóváhagyta. A kedves arcú, nagy szemű, a mozdulatokat sportos öltözetben bemutató kislány rajzolt, négy képből álló mozdulatsora, vasárnap minden állami újságban megjelent, az állami televízióban pedig kisiskolások százai népszerűsítik.

A hatóságok szerint a kampányra azért van szükség, hogy bátorítsák a hagyományosan visszafogott kínaiakat, hogy aktívan vegyenek részt a szurkolásban. A kampány részeként Peking-szerte minden iskolában elhelyezték a szurkoló kislány plakátjait, de kiképeztek 448 szurkolótábor-vezetőt is, akik irányítják majd a szurkolást - írja a brit The Independent.

A kislány az egyik képen tapsol, a másikon mindekét kezének hüvelykujját mutatja, a harmadikon megint tapsol, a negyediken vállai fölé emeli ökölbe szorított kezeit. Az instrukciók szerint az első mozdulatnál azt kell kiáltani, hogy "olimpia", a másodiknál azt, hogy "gyerünk!", a harmadiknál azt hogy "Kína", a negyediknél meghint: "gyerünk!" A mozdulatsort szándékosan úgy dolgozták ki, hogy könnyen érthető és megtanulható legyen. A szervezők figyelme azonban nem merül ki a szurkolás szabályozásában. Az érmeket átadó lányok például komoly képzést kaptak, miként viselkedjenek: hány fogukat villantsák ki mosolygás közben (hatot), mennyire hajoljanak meg (előbb 45, majd 15 fokban).

Azt még nem lehet tudni, hogy az eseményeken hány külföldi néző vehet részt. A hatóságok számukra is kiadtak egy 57 pontos ismertetőt arról, mit szabad, és mit nem a játékok ideje alatt. Többek között figyelmeztetnek, ha valaki vesz is jegyet, még nem biztos, hogy vízumot is kap. Mentálhigiénés problémákkal rendelkezőket, nemi vagy fertőző betegségekben szenvedőket, prostituáltakat és terroristákat nem engednek az országba. Figyelmeztettek arra is, hogy az olimpiára érkezők az ország bizonyos területeire - például Tibetbe - nem utazhatnak el.


Forrás: Getty Images
Nem bízzák a véletlenre

Az utazási korlátozások - főleg külföldi újságírók esetében - és a tudósítók munkájának akadályozása miatt erősen kritizálja Kínát a Human Rights Watch (HRW) nemzetközi jogvédő szervezet. A HRW szerint a kormány - a Nemzetközi Olimpiai bizottsággal együtt - mindent megtesz, hogy akadályozza a külföldi tudósítók tevékenységét. A jogvédők hétfőn közzétett jelentésükben megállapították: a kormányzat megtiltotta a kedvezőtlen hírek közlését a helyi sajtónak, a külföldi tudósítókat pedig vagy az illetékesek, vagy az általuk megbízott emberek, többek között folyamatos megfigyeléssel, életveszélyes fenyegetésekkel, veréssel akadályozzák munkájukban, hogy feltárjanak a hatóságokra nézve kellemetlen ügyeket - a magas szintű korrupciót, az etnikai villongásokat, a közegészségügyi válságokat, vagy a kínai börtönökben, munkatáborokban, rendőrőrsökön uralkodó állapotokat.

A jelentés külön megemlíti a májusi földrengés utáni nyitottságot, ami azonnal elmúlt, amint felmerült a hatóságok felelőssége a helyzet kezelésével kapcsolatban. Megemlítik Tibet ügyét is, ahova ugyan elvileg be lehet utazni, ám csak a szükséges eljárások lefolytatása után, amely veterán tudósítók szerint azt jelenti, hogy gyakorlatilag nem lehet bejutni a vitatott helyzetű országrészbe.

Eközben a Pekingtől 70 kilométerre fekvő Tiencsinben 40 gyárnál rendelték el bizonyos ipari tevékenységek szüneteltetését. Ez azonban csak egy része az olimpia idejére tervezett nagy ideiglenes gyárleállításoknak, amelynek célja, hogy javítsanak a hírhedten rossz pekingi levegő minőségén. A közeli Tangsan acélvárosban 267 üzem működését függesztik fel. Tiencsinben július 25-étől állítják le az üzemeket, július 20-tól pedig autózási korlátozásokat vezetnek be Pekingben, hogy jobb levegőjük legyen az atlétáknak - írja a New York Times.