Kurd radikálisok raboltak el három német hegymászót

Vágólapra másolva!
Német hegymászókat raboltak el a kurd függetlenségért harcoló PKK fegyveresei. Azt mondják, hogy az akcióval Németország politikája ellen tiltakoznak.
Vágólapra másolva!

Elraboltak három német hegymászót Kelet-Törökországban - közölte szerdán Mehmet Cetin, Agri tartomány kormányzója. A németeket a betiltott Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) emberei ejtették fogságba kedd éjjel. A kormányzó elmondta, a hegymászók a török-iráni-örmény hármas határtól nem messze, az Ararát-hegyen tíz másik hegymászóval együtt túráztak.

A szeparatista mozgalom az emberrablást Németország PKK-val és annak híveivel szemben tanúsított politikájával magyarázza. Tavaly Németország két befolyásos PKK-tagot adott ki Törökországnak, idén júniusban pedig betiltotta a Roj TV nevű kurd tévéadót, amit Wolfgang Schäuble német belügyminiszter a PKK szócsövének nevezett.

Noha a Hürriyet nevű török lap úgy értesült, az emberrablók már a támadás során bejelentették, hogy pár napon belül elengedik a túszokat, csütörtökön a mozgalom feltételeket szabott elbocsátásukra. A Firat nevű hírügynökségnél megjelent közleményükben azt követelik, hogy a német kormány állítsa le a PKK-val és a kurd néppel szembeni ellenséges politikáját. A nyilatkozat arra is kitért, hogy a túszok jól vannak, a török katonaságot pedig felszólítja, hogy fejezze be az Ararát-hegyen folytatott, a túszok megmentésére irányuló akciókat.

A tizenhárom fős hegymászócsoport a hét elején érkezett a régióba és 3200 méteres magasságban épített tábort, értesült a Reuters hírügynökség. Innen rabolta el a három hegymászót az öt PKK-harcos.

A PKK az 1990-es évek elején több túszejtést hajtott végre, az utóbbi években főleg a török katonaság elleni támadásokra koncentrált. A lázadó csoportot Törökország, az EU és Amerika is terrorista szervezetnek tartja. A PKK 1984 óta harcol a független kurd államért. A konfliktusban eddig közel 40 000 ember vesztette életét. A törökországi kurdok a lakosság egyötödét teszik ki, számuk jelenleg 12 millióra tehető.