Kanada kitoloncolt egy dezertőr amerikai katonát

Vágólapra másolva!
El kell hagynia Kanadát egy amerikai katonának, aki az iraki háború ellen tiltakozva kért menekültstátust. A vietnami háború idején még több tízezer besorozott amerikainak adott menedékjogot Kanada, de most arra hivatkozott: a jelenlegi konfliktusban önkéntesek harcolnak.
Vágólapra másolva!

Kanada kitoloncolt kedden egy dezertőr amerikai katonát, aki még 2005-ben kért menekültstátust az országban, tiltakozásul az Egyesült Államok iraki háborúja ellen. A vancouveri szövetségi bíróság hétfőn elutasította a 25 éves Robin Long kérvényét, és elrendelte, hogy szállítsák vissza a Kentucky állambeli Fort Knox-i katonai támaszpontra. Long az első, ám valószínűleg nem az utolsó amerikai katona a jelenleg Kanadában tartózkodó közel 200 dezertőr közül, akinek vissza kell térnie hazájába. Számos katona ügyében jelenleg is folyik az eljárás a kanadai bíróságokon.

Long kitoloncolása azt jelzi, hogy a kanadai kormány, annak ellenére, hogy ellenzi az iraki háborút, nem tanúsít megértést a szolgálatot megtagadó amerikai katonák iránt, jóllehet a vietnami háború idején több tízezer katonának adott menedékjogot. Kanada azzal indokolja álláspontját, hogy míg Vietnamba kötelező sorozás útján kerültek a katonák, a jelenlegi konfliktusban csak önkéntesek harcolnak.

Az elmúlt néhány évben az iraki háború miatt Kanadába menekült amerikai katonák viszont arra hivatkoznak, hogy még azelőtt jelentkeztek önként a hadseregbe, hogy kiderült volna: a kormány félrevezette a közvéleményt, és "hazugságokra alapozva" rohanta le Irakot.

A háborút ellenző kanadai szervezetek attól tartanak, hogy a visszatoloncolt katonákat hazájukban hadbíróság elé állítják, és súlyos büntetést szabhatnak ki rájuk. A Long ügyében eljáró bíró azonban nem találta megalapozottnak az Egyesült Államok részéről várható szigorú bánásmód veszélyét, és arra hivatkozott, hogy a második világháború óta az amerikai dezertőrök túlnyomó többsége nem kapott börtönbüntetést, sőt sokszor hadbíróság elé sem került az ügye.