Újra ég az erdő Rodosz szigetén

Vágólapra másolva!
Mégsem tudták körülhatárolni pénteken a görögországi Rodosz szigetén pusztító erdőtüzet, amelyről pedig már azt hitték, sikerül megfékezni.
Vágólapra másolva!

A görög tűzoltóság erősítésként további egységeket és 25 tűzoltóautót irányított át a Krétától északkeletre, a török partoktól nem messze fekvő földközi-tengeri üdülőszigetre. Olaszországból és Franciaországból is érkezett két-két repülőgép, Ciprusról pedig egy helikopter, az oltást segítendő.

A lángok a sziget belsejében tombolnak, Rodosz városától 35 kilométerre délnyugatra, Laerma településtől nem messze. A tengerparti szállodák nincsenek veszélyben, de a folyton változó szélirány miatt nem lehet kizárni, hogy a lángok Laerma felé terjednek tovább.

A tűzoltók elővigyázatosságból - főként a füst miatt - több mint 2000 turistát evakuáltak három szállodából Aszklépiosz kultuszhelye közelében, a sziget délkeleti részében. A kimenekítés rendben lezajlott - közölték a helyi hatóságok. A turisták addig maradnak ideiglenes helyükön, amíg a füst el nem oszlik.

Péntek délutánig becslések szerint összesen 3000 hektárnyi mandulafenyő- és ciprusfaerdő, valamint mezőgazdasági terület égett le a szigeten.

Tűz pusztított pénteken Görögország szárazföldi részén is, Patrasz kikötővárostól nem messze.