Újabb balesetet szenvedett egy Qantas-gép

Vágólapra másolva!
Megint meghibásodott a Qantas ausztrál légitársaság egyik gépe: a Sydney-ből Manilába induló Boeing 767 típusú gépnek szombaton nem sokkal a felszállás után vissza kellett fordulnia az egyik szárny hidraulikus rendszerének szivárgása miatt.
Vágólapra másolva!

A gép, fedélzetén 200 utassal, baj nélkül leszállt, a Qantas szóvivője szerint nem volt szükség kényszerleszállási manőverre. A polgári légi biztonsági hivatal illetékese elmondta, hogy a légi irányítók vették észre a gép hátsó részéből szivárgó füstöt.

Ez volt a harmadik rendkívüli esemény az ausztrál légitársaságnál egy héten belül. Július 25-én egy 747-400-as kényszerleszállást hajtott végre 6000 méteres zuhanás után Manilában, mivel lyuk keletkezett a repülőgép törzsén. Július 28-án a dél-ausztráliai Adelaide-ben kellett sürgősen leszállnia egy gépnek, mert a futóműveket rejtő üreg ajtói nem zárultak be.