Evett áldozatából a kanadai gyilkos

Vágólapra másolva!
Evett is áldozata húsából a munkaadója által mintaalkalmazottnak nevezett 40 éves kanadai férfi, aki szerda este egy távolsági buszon lefejezte a mellette ülő fiatalembert a többi utas szeme láttára, sőt a magasba emelve még mutogatta is a levágott fejet.
Vágólapra másolva!

Kanadai internetes portálokra felkerült a helyszínelők egymás közti beszélgetése, amelyben az egyik rendőr azt mondja társának, hogy a késsel és ollóval felfegyverkezett gyilkos "a busz elején éppen meggyalázza a holttestet"; "most, amikor mi beszélünk, éppen kis darabkákat vág ki belőle és megeszi..."

A gyilkos több órát töltött áldozatának megcsonkított tetemével együtt a buszban, ahova bezárták, hogy megakadályozzák a szökését.

A kanadai kriminalisztikában példátlan horrortörténet azután kezdődött, hogy a transzkanadai autópályán az albertai Edmontonból a manitobai Winnipegbe tartó Greyhound-busz utasai egy pihenő után újra útnak indultak. A gyilkos minden ok nélkül a mellette ülő fiatal férfira támadta, 40-50-szer megszúrta, levágta és mutogatta a fejet, majd hozzálátott a törzs feltrancsírozásához.

A történtre egyelőre nincs magyarázat, mert a lefejezős gyilkost - Vince Weiguang Li újságkihordót - munkaadója mindig kedves és udvarias, pontos és tiszta öltözetű "mintaalkalmazottnak" nevezte.

Áldozata, a 160 cm magas, 22 éves Tim McLean nem volt kötekedős típus; a fizikai konfliktusok elől már csak termeténél fogva is kitért.