Kiemelték az Adriába zuhant gép utasainak holttestét

Vágólapra másolva!
Három nappal a szerencsétlenség után, hétfőn délután sikerült kiemelni az Adriai-tengerből a Dugi Otok szigetének közelében pénteken lezuhant oktatógépet és a fedélzeten tartózkodó két ember holttestét - közölte a horvát Hina hírügynökség. A roncsra 60 méter mélységben találtak rá.
Vágólapra másolva!

Az Adriai-tengerbe zuhant gép roncsának kiemelését már vasárnap megkezdték a mentőalakulatok, de csak hétfőn kora reggel tudták folytatni. Dél körül a baleset két áldozatát hozták felszínre, majd néhány órával később a szerencsétlenül járt gépet emelték ki a horvát haditengerészet hajódaruival.

A baleset pénteken, nem sokkal déli 12 óra után történt, akkor tűnt el a radarképernyőkről a Lufthansa zárai kiképzőcégének oktatógépe. A Piper 44 Seminole egyike volt annak a kilenc gépnek, amelyeket a Lufthansa Intercockpit nevű pilótaképző cége a zárai repülőtéren állomásoztat.

A szerencsétlenség a Dugi Otok közelében fekvő Mezanj-szigettől mintegy 11 kilométerre délnyugatra történt. A kutatásban részt vevők feltételezése szerint a kétmotoros gép pilótája - egyelőre nem ismert okból - valószínűleg megpróbált leszállni a víz felszínére.

A horvát közlekedési tárca első közlése alapján három áldozatot kerestek, majd kiderült, hogy ketten voltak a gépen, egy horvát oktató és olasz tanítványa. Életkorukról kezdetben ugyancsak téves információk láttak napvilágot, az utolsó közlések szerint a horvát férfi 36, tanítványa pedig 20 éves volt.

A gép utáni kutatást a rendőrség, a kikötői kapitányság, a légierő és a haditengerészet három napon át nagy erőkkel - búvárokkal, hajókkal, repülőgépekkel és helikopterekkel - éjszaka is folytatta. Pénteken a víz felszínén papírokra bukkantak a szerencsétlenség helyszínén, majd szombaton dél körül megtalálták a törzs darabjait az azonosító jellel, a gép repülési tervét és elsősegélydobozát.

A roncs helyzetét vasárnap hajnalban a haditengerészet egyik hajójának szonárjával mérték be a kutató alakulatok. A búvárok reggel a zágrábi Hajózási Intézet speciális mélytengeri kamerájának segítségével több mint 60 méteres mélységben bukkantak rá a Piper 44 roncsára, benne először csak az egyik holttestet találták meg, majd hétfőn a másikat is meglelték a búvárok.