Újabb földrengés volt Szecsuánban

Vágólapra másolva!
Megint rengett a föld Kína Szecsuán tartományában, ahol májusban pusztított hatalmas erejű földmozgás. A CNN szerint egy ember meghalt, öten súlyosan megsérültek. A májusi nagy földrengés óta 12 600 utórengést észleltek a térségben.
Vágólapra másolva!

A Richter skála szerint 6-os (más jelentések szerint 5,8-es) erősségű földrengés rázta meg kedden Kína Szecsuán tartományát. A tartomány jelentős részét hatalmas erejű, pusztító földrengés döntötte romba májusban, körülbelül 70 ezer ember halálát okozva.

A mostani rengésben a CNN híradása szerint egy ember vesztette életét, és öten súlyosan megsérültek.

A keddi rengés epicentruma 48 kilométerre északnyugatra volt Kuangjüantól (Guangyuan), 290 kilométerre északkeletre a májusi csapásétól. Érezhető volt a földmozgás a tartomány székhelyén, Csengtuban (Chengdu) is, sőt a szomszédos Senhszi (Shaanxi) székhelyén, Hszianban (Xian) is. Hszian lakosai rémülten rohantak az utcákra az épületekből.

Több mint 12 600 utórengés volt a térségben a májusi nagy földrengés óta. Legalább hét ezek közül meghaladta a Richter-skála szerinti hatos erősséget.